F1: Leclerc szeretne rajthoz állni a Le Mans-i 24 órás versenyen

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 12:02
null
Leclerc a helyszínen követte figyelemmel a legendás versenyt (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc a helyszínen követte végig a Le Mans-i 24 órás versenyt, és jelezte, egy napon ő is rajthoz állna a legendás futamon.

 

 

Mint ismert, a Ferrari történelmi sikert aratott, hiszen 58 év után nyert újra a Le Mans-i 24 órás versenyen. A helyszínen szurkolta végig az eseményt Charles Leclerc is, aki még a szombati rajt előtt érkezett, és az éjszaka folyamán is követte az eseményeket. A Formula–1-ben eddig összesen ötször győzedelmeskedő versenyző nagyon élvezte a futamot, és a leintést követően jelezte, egy napon szeretne ő is a volán mögé ülni a legendás versenyen.

„Csodálatos érzés, főleg, hogy nyert a Ferrari. Ez hihetetlen visszatérés ennyi év után, nagyon különleges alkalmon. A másik Ferrari balszerencsés volt, hiszen kár keletkezett az egyik hűtőben, amivel időt vesztettünk. De azért voltam itt, hogy szurkoljak a csapatnak, és nagyon boldog vagyok, hogy a Ferrari nyert. Ez egy hihetetlen élmény! – jelentette ki az Eurosportnak, majd arra a kérdésre is felelt, ki szeretné-e próbálni magát a versenyen.

„Miért ne? Jó lenne. Ez egy hihetetlen esemény, biztos, hogy egy napon szeretném kipipálni ezt a rubrikát, de hogy mikor, azt még nem tudom. Rendkívül büszke vagyok arra, amit a Ferrari elért. Ez őrület!”

Leclerc Le Mans után Montreal felé fogja venni az irányt, hiszen a hétvégén rendezik az F1-es Kanadai Nagydíjat. A Ferrari a tavalyi Osztrák GP óta nyeretlen a sorozatban.

Legfrissebb hírek

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
15 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00
Ezek is érdekelhetik