F1: Hamilton nem ül autóba az első edzésen Franciaországban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 12:36
null
Hamilton önként mondott le a franciaországi egyórás gyakorlásról (Fotó: AFP)
A Mercedes hivatalosan megerősítette, hogy Lewis Hamilton nem vesz részt a most hétvégi Formula–1-es Francia Nagydíj első szabadedzésén. A hétszeres világbajnok helyén a Formula–E-ben versenyző Nyck de Vries veheti át.

 

 

 

A csapatoknak pénteki tesztlehetőséget kell biztosítania a fiatal versenyzők számára a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) idén bevezetett szabályai értelmében, és a Mercedes a soron következő Francia Nagydíjon a kötelező kettőből először ad lehetőséget F1-es tapasztalattal nem rendelkező fiatalnak, méghozzá a Formula–E-ben versenyző Nyck de Vries-nek.

A holland a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helyét foglalhatja el a pénteki első szabadedzésen, a gárda közlése szerint a versenyzői maguk dönthetik el, melyik hétvégén vállalják, hogy lemondanak egy gyakorlásól, vagyis a brit önként áll félre Le Castellet-ben. Az „ezüstnyilak" azt még nem közölték, George Russell melyik nagydíjat jelölte ki.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
21 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik