F1: a Red Bull utasítására indították újra a versenyt? – kínos helyzetben az FIA

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 11:48
null
Az „új" felvétel még nehezebb helyzetbe hozhatja Masit (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull sportigazgatója, Jonathan Wheatley és a versenyigazgató, Michael Masi között az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj végén lezajlott rádióbeszélgetés „sokkoló, új bizonyítékként" kezdett el terjedni a világhálón, ami a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) figyelmét is felkeltette, és reagált az új videofelvétel kapcsán.

 

 

Mint ismert, Max Verstappen ellentmondásos körülmények között szerezte meg első világbajnoki címét a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon, miután a versenyigazgató, Michael Masi több ponton is megszegte a sportszabályzatot, hogy az utolsó körre újraindíthassa a versenyt, ami a magabiztosan vezető Lewis Hamilton vesztét jelentette.

A Mercedes a leintést követően azonnal megóvta a verseny végeredményét, majd a fellebbezési szándékát is benyújtotta, miután elutasították, azonban végül visszalépett

A végjátékban történtek már akkor is nagy közfelháborodásra adtak okot, szerdán aztán újra középpontba került az ügy, miután egy új videófelvétel kezdett el terjedni a világhálón.

A szóban forgó videóban Wheatley arról beszél Masinak, miként indíthatnák újra a versenyt a Nicholas Latifi incidense miatt pályára hajtó biztonsági autós szakasz után, ami azt is sugallhatja, hogy a csapatmenedzser diktálta a versenyigazgatónak, hogy mit tegyen, ráadásul a rövid párbeszéd végén elhangzik egy kifejezés is, amivel Masi később a dühöngő Mercedes-csapatfőnököt, Toto Wolffot próbálta csitítani.

 

Wheatley
„Ezek a lekörözött autók, nem kell egyből elengedned őket és megvárnod, hogy felérjenek a mezőnyre. Csak engedd el őket, és jöhet az autóversenyzés."
Masi„Vettem, vettem, csak adj egy másodpercet!"

 

Noha új bizonyítékként hivatkoznak a felvételen elhangzottakra, maga a párbeszéd nem most került nyilvánosságra, hiszen az F1 már négy nappal a verseny leintését követően, vagyis december 16-án közzétette a videójában.

A párbeszéd valamiért egészen mostanáig nem kapott nagy figyelmet, ám szerdán futótűzként kezdett terjedni a közösségi oldalakon, ami még az FIA figyelmét is felkeltette.

Tisztában vagyunk vele, és mindez része a vizsgálatnak" – nyilatkozta az F1 szóvivője a BBC megkeresésére.

Az FIA már decemberben jelezte, hogy elindítja az említett vizsgálatot az idényzárón történtekkel kapcsolatban, az ügyet azonban csak jövő hétfőn tárják az F1-es bizottság elé, míg a végleges döntésre egészen március 18-ig kell várni.

 

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
1 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29
Ezek is érdekelhetik