F1: lemondott tanácsadói posztjáról az Alpine istállónál Alain Prost

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 14:16
Lemondott a Formula–1-es Alpine istállónál betöltött tanácsadói posztjáról a négyszeres világbajnok Alain Prost.

A 66 éves exversenyző a L'Équipe című napilap hétfői számában úgy fogalmazott, hogy a csapat ügyvezető igazgatói posztját egy éve átvevő Laurent Rossin úgy érezte, egyedül akar mindenben dönteni, és azt szeretné, ha senki sem befolyásolná.

„A különböző kapcsolatok bonyolultabbá váltak, és úgy éreztem, hogy egyre erősödik a féltékenység” – nyilatkozta Prost.

A francia szakember 2017 óta dolgozott az istálló tanácsadójaként, de elmondása szerint az utóbbi időben eluralkodott a szándék, hogy „minél több embert félreállítsanak".

„Laurent Rossi egyedül akar tündökölni a rivaldafényben, engem viszont mindig is az érdekelt, hogy tagja lehessek egy csapatnak, amelyben meghallgatnak, és részt tudok venni bizonyos döntések meghozatalában" – mondta Prost, hozzátéve, hogy a munkavégzés akkor már nem okoz örömet, amikor „a főnök a versenypályára érkezve még csak nem is köszön.”

Alain Prost (Fotó: Getty Images)
Alain Prost (Fotó: Getty Images)

„Nincs már meg a tisztelet, és ez így nem működhet tovább” – jelentette ki az 1985-ben, 1986-ban, 1989-ben és 1993-ban F1-es világbajnok Prost.

A Renault 2016 óta van jelen ismét gyári csapatként a Forma-1-ben, az Alpine nevet az előző idényben vette fel. Az istálló nemrég megvált Marcin Budkowski csapatfőnöktől, akinek utódja sajtóértesülések szerint az Aston Martintól január elején távozó Otmar Szafnauer lesz.

Az Alpine tavaly ötödik lett a konstruktőrök vb-pontversenyében, az egyéni rangsorban pedig a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso a 10., a 2021-es Magyar Nagydíjat megnyerő Esteban Ocon pedig 11. volt.

Legfrissebb hírek

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
10 órája

F1 75: Mansell gumija felrobbant Adelaide-ben, s odalett a vb-címe

F1
2025.07.24. 10:26

F1 75: Lauda Hollandiában aratta karrierje utolsó, 25. győzelmét

F1
2025.07.23. 11:05

F1 75: kaotikus utolsó három kör döntött Monacóban

F1
2025.07.20. 10:15

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
2025.07.18. 12:24

70 éves a Formula–1 legendás „professzora”, Alain Prost

Képes Sport
2025.02.24. 07:09

A 2007-es Kanadai Nagydíj óta nem történt ilyen F1-es versenyen

F1
2024.11.03. 21:09

F1: A győzelem óriási lökést ad az Alpine-nak – Alain Prost

F1
2021.08.04. 02:58
Ezek is érdekelhetik