70 éves a Formula–1 legendás „professzora”, Alain Prost

„Lehet, hogy viccesen hangzik, de az emberek teljesen alábecsülnek. Tudom. Látom.”

És Alain Prost szavai tökéletesen rávilágítanak, micsoda károkat tud okozni egy-egy érzelmekkel túlfűtött, hamis médianarratíva, ha elég hangosan és sokáig harsogják. A zseniális francia versenyző F1-es karrierjének fals ábrázolásában az abszolút mélypontot az Ayrton Senna című 2010-es dokumentumfilm jelentette, amely bántó egyszerűséggel igyekezett beállítani kettejük történetét „a jó és a rossz” küzdelmeként. De a brazil klasszis 1994-es tragédiája óta más felületeken is divat lett Prost nagyságának elbagatellizálásával heroizálni Sennát, holott mindketten istenadta tehetségek voltak, akik más-más temperamentummal és módszerekkel igyekeztek a Formula–1 csúcsát ostromolni. Bár harcuk valóban az egyik meghatározó epizódja volt a most 70 éves francia pályafutásának, a felületes visszaemlékezésekkel ellentétben korántsem az egyetlen. Sőt…

Három vb-címe úszott el F1-es karrierje elején

Teljes nevén Alain Marie Pascal Prost 1955. február 24-én született a franciaországi Lorette-ben André Prost és az örmény származású Marie-Rose Karatchian második fiaként. Életét gyerekkora óta meghatározta a sport szeretete, így mindenképpen ezen a területen akart elhelyezkedni. Több sportágban is tehetséges volt, leginkább azonban a gokartozás ragadta magával, amit 14 éves korában próbált ki először egy családi nyaraláson.

Néhány évvel később helyi és országos versenyeken indult, és mire betöltötte 20. életévét, már francia bajnoknak vallhatta magát. Tehetsége a formulakategóriákban is egyértelműen látszott, és az európai F3-ban elért 1979-es bajnoki címével a Formula–1-es csapatok érdeklődését is felkeltette. Egy sikeres teszt után a McLaren leigazolta a következő évre, ám Ron Dennis hatalomátvétele előtt a szervezet még recsegett-ropogott, ami az autó megbízhatatlanságában is testet öltött. Biztató eredményei mellett Prost rengeteget küszködött az autó technikai hibáival, amelyek ráadásul jelentős balesetekhez vezettek, így 1981-et már a Renault színeiben kezdte el.

A francia gyári csapat turbómotorjai akkorra egyre kiforrottabbakká és erősebbekké váltak, fájdalom, a merev vállalati elvekhez való ragaszkodás miatt ezt nem sikerült igazán hangos sikerekre váltani. Bár Prost megszerezte első győzelmeit, a folytatás mégis csalódásként értékelhető, mert mind 1982-ben, mind 1983-ban megnyerhette volna a világbajnokságot, ha a francia vállalat nem ragaszkodik foggal-körömmel francia beszállítói termékeihez. A pilóta számos alkalommal esett ki ugyanazon filléres alkatrész meghibásodása miatt, frusztrációját pedig nem rejtette véka alá, így kapcsolata egyre inkább megromlott a Renault vezetőségével.

Miután az 1983-as vb-címet újabb technikai hiba miatt bukta el az idényzárón, vette a kalapját, és a következő évre visszatért a már Ron Dennis által vezetett McLarenhez. Noha szerződése alapján kettes számú versenyző volt Niki Lauda mögött, végig harcolhatott csapattársával a világbajnoki címért, a TAG Porsche bivalyerős motorjának köszönhetően ugyanis a McLaren abban az évben kiemelkedett a mezőnyből. Bár Prost az időmérőkön gyorsabb volt Laudánál, ellenfele minden rutinját bevetve a versenyeken újra meg újra maximalizálta lehetőségeit, és végül hihetetlen módon fél ponttal felülkerekedett.

Ő javasolta Senna leigazolását a McLarennek

Az újságok azon a télen azt harsogták, hogy az elátkozott Prost sohasem lesz világbajnok, ami gondolkodásra késztette a pilótát. Noha analitikus hozzáállásának köszönhetően a „Professzor” becenevet már korábban kiérdemelte a Renault-nál, széles körben csak 1985-től ragadt rá, amikor tudatosan próbálta tökélyre fejleszteni a Laudától ellesett módszereket. Onnantól fogva mindent annak rendelt alá, hogy a vasárnapi versenyeken a leghatékonyabb legyen, és a technikát kímélve csak a legfontosabb szakaszokban feszegesse a határokat. Ragyogó tehetségét tehát professzori alaposságával ötvözte, ami végre legyőzhetetlen elegynek bizonyult – 1985-ben tekintélyes fölénnyel nyerte meg az első vb-címét.  

Noha a következő évben már a Williams-Hondáé volt a legerősebb csomag, kíméletlen hatékonyságának köszönhetően Prost végig ott ólálkodott az egymással viaskodó Nigel Mansell és Nelson Piquet közelében, az idényzárón pedig szerencsés körülmények között megvédte címét – mintha Fortuna így akarta volna kompenzálni a Renault-val elbukott vb-diadalokért. Ezután 1987-ben már nem volt esély a Williams-pilóták ellen, a következő idényben viszont a McLaren elcsábította a Hondát a fő riválistól, vagyis a jövő újra szépen csillogott.

A japán gyártó egyik kérése csupán annyi volt, hogy a dél-amerikai piacot szem előtt tartva a mezőny egyik brazil versenyzőjét is leigazolja a csapat, és bár Dennisék a háromszoros világbajnok Piquet-t szemelték ki, Prost a McLaren jövője érdekében Sennát javasolta – utólagos nagy bánatára.

Az ifjú tehetség ugyanis sokkal gyorsabbnak bizonyult, mint korábban gondolta, ráadásul a csapatvezetőség is hamar kegyeibe fogadta. A két pilóta 1988-ban 16-ból 15 futamot megnyerve földbe döngölte az ellenfeleket, Prost azonban hiába szerzett több pontot, mivel akkoriban csak a legjobb 11 versenyered­ményt vették figyelembe, Senna lett a világbajnok.

A feszültség már akkor érződött a két klasszis között, a bomba viszont 1989-ben robbant Imolában, amikor a brazil a futam előtti egyezményük ellenére visszaelőzte az első körben – ezután végleg megromlott kettejük viszonya, és háborús övezetté vált a McLaren. A francia pilóta nehezen viselte, hogy kiélezett vb-harcuk közepette érzelmileg Dennis és a Honda is csapattársa felé kezdett húzni, ezért 1990-re aláírt a Ferrarihoz. Előtte viszont még várt rá egy szoros bajnoki végjáték, amelyben az egész éves adok-kapok miatt már ő is elvesztette a fejét: Szuzukában Senna előzési manővere közben ráhúzta autóját csapattársára. Bár a brazil pilóta a sportbírók segítségével folytatni tudta, végül kizárták a sikán levágása miatt, így matematikailag biztossá vált Prost vb-sikere.

Háborújuk a következő idényben is folytatódott, mert a francia címvédő várakozáson felül szerepelt a Ferrarival. Noha az idény végéhez közeledve kidomborodott a McLaren erőfölénye, Prost életben tartotta az esélyeit. Az utolsó előtti futamon, Szuzukában Sennát nagyon felbosszantotta, hogy a bevett szokással ellentétben a pole pozíciót áthelyezték a pálya piszkos oldalára, ezért megfogadta, ha ellenfele lerajtolja őt, egyszerűen belehajt az autójába – és így is tett. Az ütközéssel biztossá vált a brazil bajnoki címe, és az is, hogy kettejük rivalizálása örökre emlékezetes marad.

A Williamsnél koronázta meg a pályafutását

A Ferrari teljesítménye nagyon visszaesett 1991-re, Prost győzelem nélkül zárt, sőt egy csípős megjegyzése miatt már az idényzáró előtt távoznia kellett. A következő idényt kihagyta, de a Williams domináns évadkezdete láttán elfogadta az istálló ajánlatát 1993-ra, csupán annyi kikötése volt, hogy Sennát még egyszer nem tűri meg csapattársként – emiatt a brazil nyilvánosan gyávának nevezte. Prost számításai bejöttek, a Williams megőrizte erőfölényét, és bár nagyon nehezen barátkozott meg az elektronikus csúcstechnológiákkal teleaggatott autóval, zsenialitását kiaknázva simán megnyerte negyedik világbajnoki címét. Noha lett volna lehetősége maradni, és a következő években is számos ajánlatot kapott, végül ez volt káprázatos F1-es karrierjének záróakkordja. 

Ő lett az F1-történelem második olyan versenyzője, aki eljutott legalább négy vb-diadalig, 51 futamgyőzelmes rekordját pedig csak nyolc évvel később tudta megdönteni Michael Schumacher. Legendás istállók színeiben, elképesztően erős csapattársak és ellenfelek mellett érte el sikereit a sportág kiemelkedően veszélyes érájában, vagyis kétségkívül minden idők egyik legnagyobbjaként vonult be az F1-történelembe. A külső körülmények miatt úgy alakult, hogy manapság talán joggal érzi alulértékeltnek karrierjét (különösen az 1994 utáni Senna-emlékezethez képest), ám akik testközelből tapasztalták meg zsenialitását, egy emberként állítják, ritka tehetségről van szó. Márpedig e tekintetben nem a hangos, hanem a hiteles vélemények számítanak igazán.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. február 22-i lapszámában jelent meg.)