F1: az FIA szigorít, de a trükköző Red Bull nem aggódik

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 15:54
null
A Red Bull bajba kerülhet a mérések szigorítása miatt? (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szigorít a hátsó szárnyak vizsgálatán azt követően, hogy a Mercedes a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon kifogásolta a Red Bull trükkös megoldását.

 

Lewis Hamilton a múlt hétvégi Spanyol Nagydíj időmérőjét követőn jegyezte meg a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában, hogy nehéz lesz maguk mögött tartani a Red Bullt, hiszen a rivális a hajlékony hátsó szárnya miatt gyorsabb tud lenni az egyenesekben.

A „vörös bikák" csapatfőnöke, Christian Horner a hétszeres világbajnok kijelentésére reagálva elmondta, szerinte a versenyző nem a saját véleményét osztotta meg, hanem a csapat kérte meg arra, hogy irányítsa a figyelmet az elemre, amit arra alapozott, hogy az ellenfél csapatfőnöke, Toto Wolff egy korábbi privát beszélgetés során már előhozakodott a témával.

Horner ekkor elmondta, eddig minden teszten sikeresen átmentek, így nincs félnivalójuk, ám nem sokkal később az Autosport már arról adott hírt, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) értesített valamennyi istállót, hogy bizonyos alakulatok olyan hátsó szárnyat használnak, amelyek, bár az eddigi teszteket teljesítették, menet közben mégis hátrahajlanak, ami egyrészről tiltott, másrészről jelentős aerodinamikai előnyt jelenthet.

A szabálykönyv szerint az FIA-nak lehetősége van az idény közben változtatni a különböző mérési teszteken, amennyiben erős a gyanú, hogy valamelyik elem menet közben elhajlik. A Red Bull esetében a hátsó szárny jelentheti a problémát, hiszen az elem szemlátomást hátrahajlik nagyobb tempónál, amivel csökken a légellenállás, majd a kanyarokban visszahajlik, így az autó ott nem veszít tapadást.

Az Autosport szerint a szövetség gyors reagálása egyértelművé teszi, hogy már több ideje figyelemmel kíséri a jelenséget, s azt is megosztotta, hogy az értesülései alapján június 15-én lép hatályba a szigorítás, vagyis annak hatásai először a Francia Nagydíjon lesznek érzékelhetők.

Legfrissebb hírek

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
50 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
59 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
1 órája

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
1 órája

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
4 órája

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
6 órája

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik