F1: Jobb lett a Ferrari motorja – Räikkönen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 11:39
null
Räikkönen úgy érzi, sikerült előrelépnie a Ferrarinak (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alfa Romeo finn versenyzője, Kimi Räikkönen úgy érzi, a Ferrarinak valóban sikerült előrelépést tennie az erőforrás terén.

 

Mint ismert, a Ferrari ellen 2019-ben indult, s az erőforrása szabályosságát firtató vizsgálódások lezárásaként a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) tavaly év elején titkos megállapodást kötött a csapattal, melynek részletei a mai napig ismeretlenek. Egy biztos, a maranellói gárda, illetve a motorját használó partnercsapatok, vagyis az Alfa Romeo és a Haas látványosan visszaestek az egyezséget követően, s a motorerőből származó hátrányukat nem tudták ledolgozni az idény során.

 

A konstruktőri bajnokság első ötöséből 1980 után 2020-ban újra kiszoruló Ferrari az idei évre újratervezte a hajtásláncát, s az idény előtti kollektív tesztek alapján sikerült előrelépést elérnie. Erről számolt be az Alfa Romeo finn versenyzője, Kimi Räikkönen is, aki úgy érzi, sokkal jobb helyzetben vannak, mint tavaly voltak.

„Meggyőződésem, hogy előreléptek, és a motor jobb lett. Ugyanakkor az ember számít arra, hogy valamennyi motorgyártó fejlődött a tél folyamán. Egy biztos, tavalyhoz képest jobb helyzetben vagyunk. Persze még meg kell várunk, hogy elkezdődjön az éles versenyzés, de ez határozottan előnyös számunkra" – nyilatkozta az első tesztnap délelőttjén különösebb probléma nélkül 63 kört teljesítő finn.

Míg Räikkönen egyértelmű előrelépésről számolt be, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc a teszt elején még óvatosan fogalmazott.

Eddig minden rendben zajlik, de egyelőre nagyon nehéz bármi pontosat mondani. Senki sem fut még a határon, főleg a jelenlegi körülmények között. Még nagyon korán van, de eddig azt kaptuk, mint amit vártunk" – jelentette ki a ferraris.

Az első két tesztnapon a Ferrari 245 kört, míg az Alfa Romeo 256 kört teljesített, előbbi alakulatnál délelőtt Leclerc, délután Carlos Sainz Jr., míg utóbbinál Räikkönen ülhet autóba az utolsó tesztnapon Bahreinben.

Legfrissebb hírek

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
8 órája

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
Tegnap, 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
Tegnap, 8:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik