F1: valamit nagyon rejteget a Red Bull az új autóján

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.25. 16:19
null
Az RB15-ös megkapta a 2021-es autó festését többek között a csapatfotók elkészítése miatt (Fotó: Red Bull)
Már szerdán átesett az első körein a Red Bull 2021-es konstrukciója, ám az autó bejáratásáról nem sok felvételt közöltek az osztrák istállónál. Bár a filmes napról bőven posztoltak, arra különösen figyeltek, hogy ne mutassanak túl sokat az RB16B-ről.

 

Szerdán gördült pályára először az RB16B, azaz a Red Bull 2021-es versenyautója. Elsőként Max Verstappen próbálhatta ki a négykerekűt, amelyet később az osztrák istálló új versenyzője, Sergio Pérez is pályára vihetett Silverstone-ban. A 2021-es konstrukció mellett azonban újra bejáratták a Red Bull 2019-es autóját, az RB15-öst is, amelyet többek között Alexander Albon, az istálló teszt- és tartalék versenyzőjévé visszafokozott pilótája is vezethetett.

Erre egy úgynevezett filmes napon keríthettek sort, amelynek a célja az volt, hogy a csapat felvételeket készíthessen az új autójáról. A szabályok értelmében ilyenkor legfeljebb 100 km-t tehetnek meg az új konstrukcióval, ám a két évvel ezelőtti modellt akkor is bevetették, amikor elkészítettek a csapatfotókat a versenyzőkkel, tartalék versenyzővel és Christian Horner csapatfőnökkel.

 

Bár a közösségi médiában több felvételt is közzétettek a napról, arra gondosan ügyeltek, hogy az RB16B egyes részeiről ne igazán osszanak meg semmit. Az autó keddi leleplezésén is csupán két fotót tettek közzé, amelyeken ráadásul az autó bizonyos területeit (például a hátsó futóművet) kissé lesötétítettek.

A csapatok és különösen a Red Bull részéről nem meglepő a titkolózás, és nagy rá az esély, hogy az RB16B-t teljes valójában csak a március 12-én induló kollektív teszten láthatjuk.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
16 órája

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik