F1: Nem csak a Red Bull érdeke a motorfejlesztés befagyasztása – Domenicali

Vágólapra másolva!
2021.02.06. 17:05
null
Az új vezérigazgató állást foglalt a Red Bull ügyében (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali bízik benne, hogy valamennyi csapat és motorgyártó belátja, hogy nem csak a Red Bull érdekét szolgálná a motorfejlesztés 2022-es befagyasztása.

 

Mint beszámoltunk róla, a Red Bull továbbra is kardoskodik amellett, hogy testvércsapatával, az AlphaTaurival egyetemben a következő idényben is a Honda idei évre szánt erőforrását használhassa annak ellenére is, hogy a japán motorgyártó 2021 végén kiszáll a sorozatból.

Sajtóhírek szerint az egyezség már megszületett a felek között, annak véglegesítéséhez már csak a Formula–1-es résztvevőknek kell rábólintaniuk a motorfejlesztések 2022-es befagyasztására. Ha ez nem történik meg, előfordulhat hogy a Honda mellett a „vörös bikák" is búcsút intenek a királykategóriának.

A vezetőség egyszer már szavazásra bocsátotta az ügyet, de akkor elnapolták a döntést, s jelenleg is folynak a tárgyalások arról, mi lenne a helyes lépés a sportág jövője szempontjából. A motorgyártók közül a Ferrari támogatja a fejlesztési stopot abban az esetben, ha kiegyenlítik az erőforrások közötti különbséget, míg a Mercedes épp ellenkező esetben állna a Red Bull mellé, Toto Wolff szerint ugyanis a teljesítménykiegyenlítés szembe menne az F1 szellemiségével.

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy február 11-én születhet határozat a Red Bull ügyében, ezt az osztrák csapat tanácsadója, Helmut Marko szerint velük együtt legalább hat csapat, az AlphaTauri, a Ferrari, a Haas, az Alfa Romeo, illetve a Renault is támogatni fogja. Igaz, utóbbi alakulat korábban egyértelműen a fejlesztési stop ellen volt, hiszen úgy ítélte meg, már túl sok időt és pénzt beleölt a 2022-re szánt hajtásláncába.

Marko nem osztotta meg, miért ilyen biztos az enstone-iak támogatásában, de valószínű, hogy az áll a háttérben, hogy a Liberty Media, illetve a Formula–1 vezérigazgatói posztját az idei évtől elfoglaló Stefano Domenicali is szorgalmazza, hogy a csapatok segítsék a Red Bullt a célja megvalósításában.

A motorfejlesztések befagyasztásának előrehozatala mindenképpen fontos kérdés. De nem akarom azt mondani, hogy csak a Red Bull érdeke lenne. Ez egyben a Formula–1 érdeke is, hiszen mint ismert, a jelenlegi szabályok szerint 2023-ban következne be a fejlesztési stop. Azért akarjuk most előrehozni a tiltást, mert szeretnénk segíteni a csapatokat és a motorgyártókat abban, hogy minél többet invesztálhassanak az új erőforrásba. Ez sok gyártó számára jelent prioritást" – jelentette ki a Ferrari korábbi csapatfőnöke, majd egyértelműsítette, mit vár a résztvevőktől.

„Az egyeztetések továbbra is folynak, és a megfelelő irányba haladnak. Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de bízom benne, hogy mindenki megérti az ügy fontosságát. Jelenleg ez a téma áll a középpontban, remélem, mindenki ráeszmél, hogy ez a helyes döntés nemcsak a Red Bull, hanem a teljes Formula–1 szempontjából is" – tette hozzá.

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint jövő hét csütörtökön nemcsak a motorfejlesztések 2022-es betiltásáról, hanem arról is döntés születhet, hogy miként lehetne igazságossá tenni a rendszert. Források szerint 2 százalék (körülbelül 20 lóerő) feletti eltérés esetében léphetne életbe a teljesítménykiegyenlítés, ám ennek módja egyelőre vitapontot jelent.

Emellett az is egyre biztosabb, hogy ha megszavazzák a fejlesztési stopot, akkor egy évvel előrébb hozzák az eredeti tervek szerint 2026-ban érvénybe lépő új motorformulát, amely a vezérigazgató állítása szerint több külsős motorgyártó érdeklődését is felkeltette. A legfrissebb hírek szerint az Audi csatlakozhat a „száguldó cirkuszhoz" az új érában, amelyet a Red Bull oldalán kezdhet majd meg.

Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
52 perce

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
16 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
21 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19
Ezek is érdekelhetik