F1: nyolc koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a Török Nagydíj előtt

MTI (Közzétette: M. D.)MTI (Közzétette: M. D.)
Vágólapra másolva!
2020.11.14. 10:13
A hétvégi Török Nagydíj előtt nyolcan adtak pozitív koronavírustesztet a Formula–1-es csapatok körében múlt péntektől csütörtökig elvégzett vizsgálatok során.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) összegzése szerint az elmúlt egy hétben 2543 tesztet végeztek el, de a dokumentumban nincs szó nevekről, vagyis nem derül ki belőle, hogy pilóta is van-e a fertőzöttek között.

Egy héttel korábban 1781 tesztből szintén nyolc bizonyult pozitívnak. A november 6-ai FIA-közlemény szerint a brit Williams istállónál több csapattag is a fertőzöttek közé került, az érintettek karanténba vonultak, de azt is közölték, hogy az isztambuli Török Nagydíjra mindannyiukat pótolják a versenystábban.

Legfrissebb hírek

A Ferrari visszatért a dobogóra – Leclerc örül, hogy kifizetődött a taktikája Spanyolországban

F1
54 perce

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
2 órája

Kettős McLaren-győzelem; Leclerc-dobogó és Verstappen-ámokfutás Spanyolországban

F1
4 órája

„Semmin sem változtatott” – Hamilton szerint pénzpazarlás volt az FIA szigorítása

F1
8 órája

Lance Stroll nem indul a Spanyol Nagydíjon

F1
21 órája

Norris és Verstappen Piastrira helyezne nyomást; Russell és Hamilton dobogóra állna

F1
Tegnap, 20:25

A McLarenre nem volt ellenszer Spanyolországban: Piastri visszavágott Norrisnak

F1
Tegnap, 17:10

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
Tegnap, 13:35
Ezek is érdekelhetik