F1: Oroszország is duplázhat; Hockenheim készenlétben – sajtóhír

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.04. 16:03
null
Szocsiban is két verseny lehet (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Formula–1 két versenyt tervez Szocsiban, és egy második olaszországi futam megrendezése sincs kizárva.

 

A sorozat vezetősége kedd délelőtt hozta nyilvánosságra a 2020-as idény első nyolc versenyének dátumát, amiből kiderült, hogy Spielbergben, illetve Silverstone-ban is két futamot rendeznek. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint azonban az egyelőre egy időponttal, szeptember 6-án szereplő Olaszország, illetve a mezőnyt eredetileg szeptember 27-én vendégül látó Oroszország is duplázhat, sőt előbbi ország esetében az sincs kizárva, hogy nem Monzában, hanem Mugellóban vagy Imolában bonyolítják le a második eseményt.

Emellett Hockenheim is esélyes a futamrendezésre, illetve Bahrein és más helyszínek is duplázhatnak, hogy a Formula–1 teljesíthesse a kitűzött minimum számot, vagyis a 15 Grand Prix-t. Források szerint ugyanis nagy esély van arra, hogy Szingapúr, Kanada és Azerbajdzsán is törli az idei nagydíját, sőt, a Japán és a Brazil GP megtartása is erősen kérdéses, így több nagydíj is kieshet – ezeket kellene pótolni.

A Liberty Media a következő hetekben tervezi ismertetni a versenynaptár további részleteit.

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
43 perce

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
1 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
Tegnap, 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik