F1: hat aktív pilóta és a Real Madrid sztárja is indul a virtuális GP-n

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.04.16. 12:06
null
Az előző versenyen Leclerc aratott győzelmet (Fotó: AFP)
Vasárnap rendezik meg a Formula–1 hivatalos virtuális bajnokságának harmadik versenyét, a Kínai Nagydíjat, amelyen hat aktív pilóta biztosan részt vész.

 

A Formula–1 a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Bahreini Nagydíj vasárnapján indította útjára az e-sport virtuális nagydíjsorozatot, amely immár a harmadik állomásához közeledik. Az első futamon még csak kettő, míg a másodikon már hat aktív pilóta vett részt, s pontosan ennyien indulnak biztosan a vasárnapra kitűzött virtuális Kínai Nagydíjon is, amelyet tehát a sanghaji viadal eredetileg tervezett időpontjában bonyolítanak le.

Az előző Grand Prix-n győzedelmeskedő Charles Leclerc ezúttal is rajthoz áll, mint ahogyan a Red Bullt erősítő Alexander Albon, az Alfa Romeo olasz versenyzője Antonio Giovinazzi, a mclarenes Lando Norris, illetve a Williams kettőse, George Russell és Nicholas Latifi is, vagyis egyelőre nincs újabb induló a 2020-as mezőnyből.

A Red Bull azonban izgalmas párost jelentett be, ugyanis a Real Madrid belga kapusa, Thibaut Courtois lesz Albon csapattársa.

Aston Martin Red Bull Racing on Twitter

Our line-up for this weekend's #virtualgp! @alex_albon will be joined by @realmadrid goalkeeper @thibautcourtois! #ChineseGP

A nagydíj egy időmérőt, illetve egy 28 körös futamot foglal magába, a vasárnap 20 órakor kezdődő eseményt közvetíti az M4 Sport.

Legfrissebb hírek

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

„Max visszatért” – nemzetközi sajtóvisszhang az azeri F1-es futam után

F1
2025.09.22. 10:36

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik