F1: a brit csapatok kórházi eszközök gyártásával segítenek

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 08:54
null
A brit F1-es csapatoknál nem áll le az élet, hasznossá teszik magukat a válsághelyzetben (Fotó: AFP)
Hét brit központú Formula–1-es csapat – a Mercedes, a McLaren, a Red Bull, a Racing Point, a Haas, a Renault és a Williams – a sportág vezetőivel és a brit kormánnyal megállapodott arról, hogy a technológai fejlettségét kihasználva az F1-es vb kényszerszünete idején kórházi eszközök gyártásával segít a koronavírus elleni harcban.

A Formula–1-ben a csapatok egyik legfőbb erénye, hogy a szükséges alkatrészeket gyorsan le tudják gyártani. Mivel most hónapokig nem lesz szükség versenyautókra, a gyártósoraikat és személyzetüket azzal tartják munkában, hogy a kórházak számára gyártanak eszközöket.

A terveket az egyik londoni orvosi egyetemtől kapják, azzal egyeztetve határozzák meg, milyen alapanyagokból, illetve méretben készítik el az eszközöket.

Az F1 közleménye alapján a hét csapattal közösen ajánlották fel segítségüket a brit kormánynak, amely bármilyen támogatást szívesen fogad. A csapatok elsősorban az intenzív osztályokon használatos gépeket, legfőképpen lélegeztetőgépeket gyártanak majd. Nagy-Britanniában tömegesek a megbetegedések, a kórházakban a lélegeztetőgépek korlátozott száma jelenti a fő problémát.

„Az összes csapat kimagasló technológiai felkészültséggel rendelkezik, különösen gyakorlott a bonyolult szerkezetek gyors és minőségi legyártásában. Most éppen ezekre van szükség, és remélhetőleg napokon belül eredménye is lesz az összefogásnak” – áll az F1 közleményében.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
21 perce

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
2 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
20 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
Tegnap, 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2025.07.28. 13:11
Ezek is érdekelhetik