F1: a Mercedes nem engedi Ocont, a jövőben vb-címeket nyerne vele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 17:31
null
Ocon egy évet kihagy, majd a Mercedesnél térhet vissza? (Fotó: AFP)
Esteban Ocon rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen úgy tűnik, jövőre nem marad számára hely a Formula–1-ben, miután mercedeses kapcsolata miatt több csapatfőnök is elutasította, helyette saját neveltjét ültetve az autóba. Pascal Wehrlein pontosan ezért nemrég bejelentette, hogy közös megegyezéssel 2018 végén kilép a német gárda juniorprogramjából, és sok szakértő úgy vélte, Ocon számára is ez az egyetlen járható út. Ám Toto Wolff elmondta, biztosan nem engedik el pártfogoltjuk kezét, hiszen a Mercedes jövőbeni bajnokaként tartják számon.

 

A Mercedes juniorpogramja nehéz időket él meg, hiszen előbb Pascal Wehrlein volt kénytelen visszatérni a DTM-be, míg most úgy tűnik, Esteban Ocon számára sem marad hely a Formula–1-ben– miközben lassan George Russell is készen állna a debütálásra, viszont nem biztos, hogy a csapat talál neki ülést.

Míg Wehrlein úgy határozott, az év végén megszakítja a kapcsolatot a Mercedesszel, addig hiába számított több szakértő is arra, hogy Ocon rövidesen követi Wehrlein útját, a gárda csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, nem eresztik el a francia pilóta kezét.

„Biztosan nem engedjük el Ocont, hiszen a jövőben versenyeket és világbajnokságokat nyer majd a Mercedesszel, ezzel megmutatva a többieknek, hogy milyen nagy hibát követtek el” – utalt arra, hogy hiába volt Ocon asztalán korábban két szerződés is, azok semmissé váltak.

„Ami idén július és augusztus között ment, szinte felfoghatatlan, hiszen sok politika és egyéb rejtett dolog húzódott meg a háttérben. Nem mindegyik jó srác kap ülést, és nagy valószínűséggel Ocon is egy lesz közülük. Azonban mi nem hagyjuk cserben, mivel a jövő sztárjáról beszélünk, ebben száz százalékig biztos vagyok” – jelentette ki Wolff, majd azt is felfedte, milyen gyorsan változtak a versenyző esélyei.

„Júliusban még két szerződés volt az asztalán, és már csak arról szólt az egész, hogy eldöntsük, melyik lenne a jobb választás. Mostanra viszont egy sem maradt. Ocon már rengeteg nehézségen ment át pályafutása során, megoldjuk a jelenlegi helyzetet is” – mondta magabiztosan.

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik