F1: fehérbe és vörösbe öltözött az első Alfa Romeo Sauber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 13:00
null
Az első Alfa Romeo Sauber, a C37-es (Fotó: Sauber)
A mai napon két istálló is lerántja a leplet 2018-as autójáról – ezt elsőként a Sauber tette meg. Az Alfa Romeo Sauber néven induló alakulat hivatalos honlapján mutatta meg Marcus Ericsson és Charles Leclerc fehér, vörös versenygépét.

 

Bemutatta a 2018-as szezonra tervezett négykerekűjét a Sauber, így már négy istálló van túl autóbemutatóján. A C37-es névre keresztelt négykerekű igencsak eltér elődjeitől, az istálló új partnerének, az Alfa Romeónak köszönhetően a festés is teljesen más, mint a korábbi években megszokott kék-sárga összeállítás. Az első Alfa Romeo Sauber ugyanis fehérben és vörösben pompázik.

Új színekhez kell hozzászoknunk idén a Saubernél
Új színekhez kell hozzászoknunk idén a Saubernél

A pilóták közül Marcus Ericsson már negyedik szezonját kezdi meg a Sauber színeiben, ám idén új csapattársat kap a tavalyi Formula–2-es bajnokot, Charles Leclerc-t. A monacói pilóta részben a Ferrari támogatásának köszönhetően debütálhat a királykategóriában.

Ami viszont talán ennél is nagyobb változás az istálló életében, az az Alfa Romeóval kötött
stratégiai, technológiai, illetve kereskedelmi együttműködés,
ez a svájci istálló új nevéből is látszik. Az idei szezontól ugyanis Alfa Romeo Sauber F1 Teamként nevez a kiscsapat.

Persze a C37-esről sem hiányozhat a glória
Persze a C37-esről sem hiányozhat a glória

Az autó oldalán megfigyelhető az olasz gyártó nagy logója, és természetesen a glória is felkerült rá. Új partnerének köszönhetőenúj szponzorok is érkeztek az alakulathoz, így a korábbiaknál több erre utaló matrica szerepel a négykerekűn.

A C37-es hátulról
A C37-es hátulról

Ma még egy autóról lehullik a lepel: a Renault délután négykor fedi fel új gépét.

2018-AS CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
dátum
MERCEDES
Február 22.
FERRARI
Február 22.
RED BULL
Február 19. – új külsővel kezdheti meg az Aston Martin-érát a Red Bull
FORCE INDIA (új névvel)
Február 25.
WILLIAMS
Február 15.– jelentős módosítások és nagy remények– megérkezett az új Williams
RENAULT
Február 20.
TORO ROSSO
Február 25.
HAAS
Február 14. – meglepetés a Haastól – íme, Grosjean és Magnussen idei autója
McLARENFebruár 23.
SAUBER
Február 20.
2018-AS TESZTEK
IDÉNY ELŐTT
Február 26–március 1.
Barcelona
Március 6–9.
Barcelona
IDÉNY KÖZBEN
Május 15–16.
Barcelona
Július 31–augusztus 1.
Hungaroring
Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik