F1: Massa szerint Valentino Rossi a követendő példa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.28. 20:38
Felipe Massa, a Williams Formula–1-es csapat brazil pilótája nem tervezi, hogy a szezon végén befejezi a pályafutását.

A 36 éves versenyző tavaly év végén visszavonult, ám Valtteri Bottas Mercedeshez való távozása miatt úgy döntött, idén is beül az egyik Williams volánja mögé.

„Jelenleg csak erre a szezonra koncentrálok, de ha továbbra is jól fog menni a versenyzés, maradok még egy évet. Miért is ne? Jó fizikai állapotban vagyok, sokat edzettem az idény előtt, magamra szedtem egy kis izmot. Valentino Rossi követendő példa” – mondta Massa arra utalva, hogy az olasz motorversenyző 38 éves kora ellenére első helyen áll a gyorsaságimotoros világbajnoki sorozatban.

„Szeretem az új autót, az új szabályokat, jól illik az idei kocsi a vezetési stílusomhoz” – tette hozzá Massa, aki a szezon első három futamán kétszer is a hatodik helyen ért célba, ezzel – 16 szerzett ponttal – a vb-pontverseny hetedik helyén áll.

A Formula–1 mezőnye hétvégén Szocsiban, az Orosz Nagydíjon áll rajthoz.

 

Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
13 perce

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
20 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik