F1: Massa folytatja, Bottas a Mercedesé – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.21. 10:17
null
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megnyugodhat, Felipe Massa megnyitotta Valtteri Bottas útját a Mercedes felé <br />(Fotó: AFP, archív)
Felipe Massa rábólintott a visszatérésre, 2017-ben is a Williams-istálló versenyzője lesz. Ezzel szabaddá válik az út Valtteri Bottas előtt, így a finn lesz a Mercedesnél Lewis Hamilton csapattársa – írja a motorsport.com.

A szakportál úgy tudja, az idén elköszönő Massa rábólintott a Williams ajánlatára, így Bottas távozása után is lesz egy olyan versenyző Lance Stroll mellett, aki jól ismeri a csapatot és tapasztalt.

A Williams korábban visszautasította a Mercedes ajánlatát Bottasért, mert nem talált megfelelő pótlást a finn helyére. Pedig ha a finn a Mercedeshez szerződhetne, a német gyár jelentős árengedményt adna a motorokért a brit istállónak.

Már korábban felvetődött, hogy Massa visszahívása lehet a megoldás, és mivel a brazil szívesen kisegíti csapatát, már csak idő kérdése, hogy aláírják a szerződéseket – Grove-ban Massával, Brackleyben Bottasszal.

A Mercedes korábban jelezte, hogy január 3. előtt biztosan nem jelenti be, ki lesz a visszavonuló Nico Rosberg utódja.

Legfrissebb hírek

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
14 órája

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik