F1: két korábbi pontszámítás Hamiltonnak kedvezett volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 11:32
Nico Rosberg Abu-Dzabiban öt pontot megtartott előnyéből Lewis Hamiltonnal szemben, és ezzel 2016 világbajnoka lett. A német 385–380-ra múlta felül csapattársát, aki több korábbi pontszámítás szerint is győzött volna.

Rosberg a jelenlegi rendszer mellett a2003 és 2009 között érvényben lévő 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1-es szisztéma szerint is bajnok lenne, 158–154-re győzte volna le Hamiltont.

Az 1961 és 1990 között érvényes 9, 6, 4, 3, 2, 1-es rendszer szerint Rosberg 127–126-ra nyert volna (az ezt megelőző rendszerekben még kisebb súlyt kapott a győzelem – 8 pontot ért –, ráadásul pontot ért a leggyorsabb kör is, ami szintén Rosberg végső győzelmét jelentette volna).

Van két olyan pontszámítás a múltból, amely Hamiltonnak kedvezett volna.

Az 1991 és 2002 között érvényes, a győzelemnek kiemelt jelentőséget adó 10, 6, 4, 3, 2, 1-es rendszer esetén 136–136 lett volna a végeredmény, Hamilton a több győzelmével (10–9) bajnok lett volna.

2014-ben a jelenlegitől annyiban tért el a számítás, hogy az utolsó futam dupla pontot ért. Hamilton a vasárnapi győzelmével 50 pontot szerzett volna, Rosberg a második helyével 36-ot, azaz a 12 pontos hátrányából kétpontos előnyt csinált volna az angol, és 405–403-ra nyer.

Persze mindez elmélet, valószínűleg Rosberg a pontszámításhoz alkalmazkodva másképpen állt volna az utolsó négy futamhoz.

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
13 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik