F1: Rosbergről vitázik a Mercedes és Ecclestone

Vágólapra másolva!
2016.10.24. 12:53
A Mercedes vezetői nem értik, miért nyilatkozta Bernie Ecclestone azt Nico Rosbergről, hogy még Németországban sem érdekelné az embereket a világbajnoki címe.

„Ez, a lehetséges világbajnokról tett nyilatkozat minden határon túlmegy. Azzal, hogy a világbajnokság ezen szakaszában mondta ezt Bernie, még sportszerűtlen is volt – mondta Niki Lauda, a Mercedes elöljárója. – Jobb lenne, ha megtartaná magának a véleményét. Vagy ha már erről beszél, csak a szezon után tegye, ne most!”

„Csak egy dolgon múlik, kinek kellene a világbajnoknak lennie, az pedig a pontok száma – tette hozzá Toto Wolff csapatfőnök. – Nico megérdemli, hogy világbajnok legyen, és ezt illik tiszteletben tartani.”

Ecclestone reagált a Mercedes vezetőinek szavaira, és azzal vádolta meg a Daily Mailt, hogy az általa elmondottaknak csak egy részét közölte.

„Ez az újság csak a felét írta meg annak, amit mondtam. Semmi bajom Nicóval, csak éppen Lewis az F1 tökéletes nagykövete a világban – mondta Ecclestone. –Rosberg megérdemli a világbajnoki címet, mert remek munkát végez, de a pályán kívül közel sem tesz annyit a sportért, mint Lewis. Ő tévéshow-kba, bálokba megy, és viszi magával az F1 hírét. Nekem, mint a sport gazdasági vezetőjének, ő a tökéletes pilóta. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ebből a szempontból Lewis a valaha volt legjobb F1-es bajnok.”

 

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
8 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik