F1: extra motort használhat a Honda, több változás lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 10:23
Egy extra motort büntetés nélkül használhat a Honda a 2015-ös F1-es idényben. Erről is döntött az F1-es szabályok alkotásáért felelős csoport a héten Angliában.

A szabályok szerint minden versenyző négy motort használhat egy idény alatt büntetés nélkül, de a héten úgy döntöttek, hogy az újonnan beszálló gyártók hajtásláncait használóknak eggyeltöbb állhat a rendelkezésükre.

Így a McLaren párosa, Fernando Alonso és Jenson Button egy extra cserét büntetés nélkül vállalhat. Persze ez sem sokat segít a csapaton, amely már több alkatrészből is a hatodikat használja úgy, hogy a 19 futamos idény 9. versenye lesz a hét végi Brit Nagydíj. Két hete Ausztriában Button és Alonso is 25-25 rajthelyes büntetést kapott a motor különböző elemeinek cseréléséért.

A kvótán felüli motorok bevetéséért járó büntetések rendszerét is megváltoztatják, mert a mostani rajtbüntetés plusz időbüntetés túlságosan bonyolult és nehezen követhető.

Arról is döntöttek, hogy a Belga Nagydíjtól csökkentik a versenyzők számára rendelkezésre álló segédeszközök számát. Így mégis megszigorítják, miről beszélhet a pilóta a mérnökével a rádión, valamint megtiltják az automata rajtprogramok használatát.

Szóba került a versenyhétvégék lebonyolításának módosítása, de konkrét terv nem szivárgott ki. A 2016-os szezon elejétől élő új rendszerbe a találgatások szerint egy szombati sprintversenyt is beiktatnának, Jean Todt FIA-elnök legalábbis beszélt már erről.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik