F1: százmillió fontos ajánlat vetett véget a bojkott tervének

Vágólapra másolva!
2014.11.05. 10:39
A Formula–1 gazdasági jogtulajdonosa összesen 100 millió fontot ígért a Force Indiának, a Saubernek és a Lotusnak, hogy ne bojkottálja az idény hátralévő versenyeit. A CVC Capital Partners gazdasági csoport igazgatója, Donald Mackenzie telefonon beszélt a három csapat vezetőivel az Amerikai Nagydíj hétvégéjén, így győzte meg őket, hogy jobb, ha rajthoz állnak.

„A bojkott tervezésének Donald Mackenzie telefonhívásavetett véget. Kompromisszumot ajánlott Gerard Lopeznek, a Lotus tulajdonosának, a sport megmentése érdekében 100 millió fontot ajánlott fel a kiscsapatoknak” – írta a Times.

A Formula–1 2013-ban 795 millió fontos profittal zárt, ebből a csapatok 500 milliót kaptak meg, majdnem 300 millió maradt a jogtulajdonosnál, de ennek harmadát most feláldozza azért, hogy stabilabbá váljon a kiscsapatok helyzete.

„A CVC és Bernie Ecclestone foglalkozik a kérdéssel, egyszeri kifizetésről van szó, az alanyi jogon járó kifizetésünkön felül. Ennek köszönhetően normálisan tudunk készülni a következő idényre. Ha belegondolunk, nem bonyolult a kérdés, némi jóindulatra van szükség. Persze ha a pénzt elosztjuk a rászoruló csapatok között, nem is olyan magas ez az összeg – mondta Gerard Lopez a Guardiannak. – Ez magában még nem oldja meg teljesen a problémát, hosszú távú megállapodásra lenne szükség, jó lenne még ezen a héten megegyezni.”

A Caterhamet és a Marussiát ez már nem menti meg, de utóbbi tulajdonosai még reménykednek abban, hogy el tudnak indulni az idényzárón, és a 2015-ös szezonra is neveztek.

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
4 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
5 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
22 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik