F1: a Super GP2 is a sportág jövőjének része lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 10:27
null
Ha a nagyok diktálnak, a kicsik hamarosan eltűnnek a rajtrácsról – vagy átalakulnak (Fotó: Reuters)
Bernie Ecclestone szerint az istállók két kategóriába sorolása jelentené a Formula–1 jövőjét. A sportág gazdasági vezetője Brazíliában felvázolta a csapatoknak, hogy ha öt nagy istálló marad, megalakulhatna a Super GP2 kategória, amelyben a kis csapatok a nagyok egy éves konstrukciójával versenyeznének.

 

„Bernie alternatívája a Super GP2, hasonló, mint egy GP2-es autó,de jobb motorral – idézte az autosport.com Rob Fernleyt, a Force India csapatvezető-helyettesét. – Úgy érezzük, hosszú távon öt nagy csapattal számolnak, amely mellett öt B-csapat versenyezne. A nagy csapatok szerint ez lenne a legjobb az F1-nek."

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke is úgy érzi, Ecclestone és a nagy csapatok közös célja a kicsik ellehetetlenítése.

„Tudatosan alakítják úgy az F1-et, hogy a kis csapatok a jelenlegi formájukban megszűnjenek. Négy-öt csapatot akarnak hosszú távon, és egyéves kasztnikat, valamint motorokat adnának azoknak, akik egy, az F1-el párhuzamosan induló versenyben, de másik kategóriában versenyeznének. Senki semmi konkrétumot nem mond, de minden nap új ötlettel áll elő valaki. Így nehéz dolgozni és előre tervezni" – mondta Kaltenborn.

Legfrissebb hírek

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
14 órája

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
16 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
19 órája

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43
Ezek is érdekelhetik