F1: Rosberg szerint a saját kezében van a sorsa

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 14:51
A Formula–1-es világbajnoki pontversenyben a brit Lewis Hamiltontól 17 ponttal lemaradva második Nico Rosberg, a konstruktőrök között már vb-győztes Mercedes német pilótája úgy véli, saját kezében van a sorsa az összetett győzelmet illetően.

A 29 éves versenyző a július 20-ai Német Nagydíj óta nem nyert futamot, bár Belgiumban, Olaszországban, Japánban és Oroszországban is második volt, csapattársa, a 2008-ban világbajnok Hamilton viszont sorozatban négyszer győzött, így előnyre tett szert vele szemben.

„A helyzet most már valamivel könnyebb, a konstruktőri pontversenyre nem kell koncentrálni, már csak az egyéni vébécímért versenyzünk, ezért erre fogok összpontosítani, ezért fogok harcolni” – mondta Rosberg a hétvégi Amerikai Nagydíj helyszínén, a texasi Austinban.

A német pilóta arról is beszélt, nem tartja jónak azt, hogy az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon dupla pontokért versenyez majd a mezőny, és ezzel egyetértett csapattársa is. Ugyanakkor mindketten azt mondták az amerikai versenyhétvégét megelőző sajtótájékoztatón, hogy egyelőre nem foglalkoznak a szezonzáróval, most csak az aktuális feladatukra koncentrálnak.

Az Amerikai Nagydíj után a jövő hétvégén Brazíliába utazik a Formula–1, az abu-dzabi futamra pedig november 23-án kerül sor.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
7 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
13 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
13 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
2025.07.27. 11:35
Ezek is érdekelhetik