F1: Kubica szerint Massát a „kannibál” Alonso bénította meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.17. 18:28
Robert Kubica szerint semmi köze Felipe Massa elmúlt években látott gyengélkedésének a 2009-es Magyar Nagydíj időmérőjén történt súlyos balesethez – a lengyel 2011 februárjában szenvedett súlyos balesetet, vissza sem tért az F1-be, így Massa helyébe tudja képzelni magát. A lengyel szerint az sokkal inkább visszavetette a brazilt, hogy Fernando Alonso elnyomta a Ferrarin belül.

„Fogadni mernék rá, hogy Felipének nem a balesete miatt voltak problémái később, és ezt ő is megerősítené. Ha beülsz egy versenyautóba, annyira kell koncentrálnod, hogy az agyad nem foglalkozik a félelemmel. Más részletek sokkal nagyobb hatással vannak a teljesítményre" – mondta a La Repubblicának Kubica, aki 2011 februárjában majdnem elveszítette a karját egy ralibalesetben, és súlyos sérüléseiből nem épült fel annyira, hogy újra F1-es autót vezethessen.

Amikor az utolsó futamgyőzelmét 2008-ban arató, a Ferraritól most a Williamshez távozó Massa nehézségeiről kérdezték, a lengyel azt mondta, „az volt a balszerencséje, hogy egy kannibál volt a csapattársa."

Fernando Alonsóra gondolt, aki mellett Massa nem tudott érvényesülni, és akinek győzelmét a 2010-es Német Nagydíjon úgy segítette, hogy elengedte maga mellett – éppen egy évvel a Hungaroringen történt balesete után. Kubica nem Alonsót támadja, nagyon jó barátok a spanyollal.

A 2014-től a rali-vb csúcskategóriájában versenyző Kubicától azt is megkérdezte a lap, hogy szerinte Alonso vagy Sebastian Vettel a jobb pilóta?

„Autóversenyzőként erre a kérdésre nem felelhetek – hárította el a kérdést a lengyel. – Vettel áldásos helyzetben van, a csapata és azon belül a helyzete annyira jó, hogy hihetetlen önbizalmat nyerhet belőle. Ilyen helyzetben a mezőny jelenlegi legjobb tíz pilótája utolérhetetlen lenne."

„Alonso és a Ferrari erőn felül próbál teljesíteni, ami állandó botladozáshoz vezet. Különlegest követelnek maguktól, mert a hétköznapi nem elég jó – folytatta Kubica. – Hogyan szemléltessem? Vettel egy sínen halad, és a sín mindig a győzelemhez vezet. Alonso egy labirintusban bolyong, minden útkereszteződésnél ki kell találnia, melyik a jó irány."

Legfrissebb hírek

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
1 órája

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
17 órája

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36
Ezek is érdekelhetik