Alonso: Nem is reméltük, hogy bejutunk a Q3-ba

Vágólapra másolva!
2013.11.17. 00:42
null
A legjobb három: Grosjean csatlakozott a Red Bull-osokhoz (Fotó: Reuters)
Sebastian Vettel annak köszönhetően tudta megelőzni Mark Webbert az időmérő utolsó pillanataiban, hogy mindhárom szektorát jól eltalálta, miközben csapattársa elrontotta az utolsó két kanyart. Grosjeanék nem tervezték, hogy a Q1.ben csak a kemény keveréket teszik föl, Hamilton és Alonso pedig azt hangsúlyozta, hogy a kvalifikációra teljesen megváltoztak a pálya tulajdonságai.

Sebastian Vettel az utolsó métereken tudta csak összeszedni azt a különbséget, amellyel csapattársa, Mark Webber elé került az Amerikai Nagydíj időmérő edzésének utolsó szakaszában. A négyszeres világbajnok elárulta, a szél nagyon megnehezítette a dolgát, és hogy a Pirellikkel sose mehet biztosra az ember.

„Nagyon cseles időmérő volt – kezdte Vettel –, mivel a szél igencsak felerősödött reggel óta, ami jelentősen befolyásolja az autó viselkedését. Nem könnyű, különösen a gyors kanyarokban. A végén nagyon közel voltam Markhoz [Webber], aki a hétvége során folyamatosan egyre közelebb férkőzött hozzám, de végül szerencsére előtte tudtam maradni – talán hibázott is az utolsó próbálkozásánál. Természetesen örülök a pole pozíciónak, nagyon szeretem ezt a helyszínt, várom a holnapot. Fontos, hogy a tiszta oldalról rajtolhatok, meglátjuk, mire leszünk képesek."

Vettel kitért a boksztaktikára is:

„Pillanatnyilag jól állnak a dolgok. Jó munkát végeztünk ma, holnapra koncentrálunk, és lépésről lépésre haladunk. A gumik okozhatnak gondot. Az alaptaktika többé-kevésbé egyértelmű, de ezeknél a gumiknál sose lehet tudni."

GUTIERREZT ÉS CHILTONT MEGBÜNTETTÉK
A stewardok az időmérő edzés után tízhelyes rajtbüntetést szabtak ki Esteban Gutierrezre, amiért a Sauber mexikói pilótája rizikós manőverével veszélyeztette Pastor Maldonadót. Gutierrez így a 10. helyett a 20. rajtpozícióból vághat neki az Amerikai Nagydíjnak.

Mivel Max Chilton utolsó lett az időmérőn, Maldonado és Adrian Sutil feltartásáért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott – más kérdés, hogy végül a 21. helyről rajtolhat, mivel Charles Picet is hátrább sorolták váltócsere miatt.

Jenson Button még péntekről hozott magával egy három rajthelyes büntetést, miután piros zászló alatt előzött.

Mark Webber elárulta, hogy azért csúszott ki kezéből az első rajtkocka az utolsó percekben, mert neki csak két és fél szektort sikerült megfelelően teljesítenie, míg csapattársa mindhármat jól összerakta.

„Nem gondoltam, hogy elég, amit elértem – nyilatkozta Mark Webber –, még javítanom kellett az időmön. A kör első fele nagyon jól sikerült, de a 19-es és a 20-as kanyarok nem úgy sikerültek, ahogyan elterveztem. Próbáltam mindent kisajtolni belőle, de ilyen körülmények között nem nehéz elmérni a dolgokat. Előfordul, hogy elégedett vagy, mert a legjobbat nyújtottad, és az első sorból rajtolhatsz, de ez most kicsúszott a kezünkből. Seb jól csinálta, mindhárom szektort eltalálta. Nekem csak két és fél szektorom sikerült jól. Amikor így történik, az ember nem lehet elégedett."

Noha a harmadik helyről rajtolhat a vasárnapi Amerikai Nagydíjon Romain Grosjean, ráadásul a Lotus versenytempója is biztató, a francia pilóta mégsem gondolja úgy, hogy könnyű dolga lenne a két Red Bull ellen, sőt valójában már azt is nagy dolognak tartja, hogy sikerült elcsípniük az energiaitalos istálló autói mögötti legjobb helyet.

35. AMERIKAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Köd, helikopterrejtély, Alonso-elsőség a bizarr edzésen
SZOMBAT
3. szabadedzés: Megint Vettel-Webber
Időmérő: Vettel az utolsó pillanatban húzta be a pole-t
VASÁRNAP
20.00: a verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.
GUMIK. A Pirelli tartja magát az első Amerikai Nagydíjra választott abroncsaihoz, és ezúttal is a kemény és a közepesen kemény gumikat szállítja Austinba.
IDŐJÁRÁS. Az őszi texasi átlagnál melegebb idő van Austin környékén, a szokásos 22 fok helyett akár 28 fokig is felszökhet a hőmérséklet a kora délutáni órákban. A Karibi-öböl felől a pálya felé azonban felhőzóna közelít, amely sebességétől függően szombat délután és vasárnap reggel bármikor megérkezhet.

„Úgy gondolom, jó munkát végzünk – mondta Grosjean –, nem volt egyszerű hétvégénk, egy kicsit szenvedtünk tegnap, és ma reggel is. A körülmények nem a legjobbak korán reggel, ráadásul nem is szeretek korán kelni, ami szintén nem segít. Az időmérő elég jól sikerült, sikerült a keményebb keveréken bejutnunk a Q2-be, amivel előzetesen nem számoltunk, de elég gyorsak voltunk. A többiek közül mi vagyunk a leggyorsabbak, de ez a két srác nagyon, nagyon gyors, viszont meg kell próbálnunk elkapni őket. A verseny hosszú, meglátjuk, mire megyünk a taktikával és minden mással. De mindenképp jó itt lenni, és jó megmutatni, hogy továbbra is az élmezőnyben vagyunk. "

Lewis Hamilton úgy érzi, hogy ezen a hétvégén az ötödik rajthelynek is örülnie kell:

"Ez egy nagyon trükkös edzés volt, – taglalta a Mercedes brit pilótája – úgyhogy az ötödik hellyel is elégedett kell, hogy legyek, noha jó lett volna az első két sor valamelyikéért harcolni. Az autó gyors volt és az egyensúlya is megfelelő, de egyszerűen nem tudtuk működésre bírni a gumikat. A pálya teljesen más volt az utolsó szabadedzéshez képest, és nagyon erős szél fújt hátulról, ami komolyan befolyásolta az autó teljesítményét. Jól kell rajtolnom, és ha ez megvan, akkor nagy tétekért játszhatunk."

Azok után, hogy a Ferrari folyamatosan szenvedett a hétvégén, Fernando Alonso bevallotta, nem is igen remélte, hogy a tíz legjobb között lehet az időmérőn.

"Elégedett vagyok a mai eredménnyel, – mondta el Alonso – mert azok után a problémák után, amiket majdnem egész hétvégén, sőt még a Q1-ben is tapasztaltunk, nem igazán remélhettük, hogy bejutunk a harmadik szakaszba. Ez kiválóan szemlélteti, mennyire megváltoznak a dolgok, ha tíz fokkal melegebb az aszfalt: alacsony hőmérsékletnél alig tudtuk működésre bírni a gumikat, de a ma délutáni tempónkat látva bizakodhatunk, holnap a napsütés segítségével akár jó versenyünk is lehet. Szép lenne dobogóra kerülni, de az elsődleges célom, hogy a csapatnak segítsek megszerezni a második helyet a konstruktőrök világbajnokságában. Ennek érdekében le kell győznünk a Mercedeseket, már a rajtnál eléjük kell kerülnünk, amivel meghatározhatjuk az egész verseny folyását, még ha nem is lesz egyszerű, ugyanis itt Austinban a rajtrács piszkosabbik fele az egyik legrosszabb pozíció az egész évben."

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Nico Hülkenberg (4.): – Egész hétvégén elégedett voltam az autóval, de a szél megnehezítette a dolgunkat, erre elég érzékeny a kocsink. Az első szektorban nagyon erősen fújt a szél, még a második szektor elején is. De változtattunk néhány dolgon, és minden összeállt a harmadik szakaszra. Ez a negyedik hely volt a maximum, jó pozícióból várhatjuk a versenyt.

Sergio Pérez (7.): – Természetesen elégedett vagyok, de amikor ilyen közel kerülsz az élmezőnyhöz, akkor többre vágysz. Ha felajánlották volna ezt a hetedik helyet az időmérő előtt, akkor azonnal elfogadtam volna. Amikor a kocsiban vagyok, akkor csak saját magamra koncentrálok. Holnap a mexikói szurkolók előtt versenyezhetek, ez büszkévé tesz.

Heikki Kovalainen (8.): – Tegnap már tisztában voltam vele, hogy jó autónk van, de nem tűztem ki célt magam elé az időmérőre vonatkozólag. A hűvösebb idő miatt küszködtem kicsit, de összességében pozitív napon vagyunk túl, hiszen a legjobb tízbe jutottam. Láttuk már, hogy Kimi elég jól előre tudott lépni ilyen pozícióból, úgyhogy remélhetőleg egy újabb jó nap áll előttünk.

Valtteri Bottas (9.): – Őszintén szólva, kicsit többre számítottam, tekintve, hogy mennyire versenyképesek voltunk az első két szakaszban. Nagyon elégedett vagyok a csapattal, remek munkát végeztek, hogy ennyit sikerült javítani az autón a szabadedzésektől kezdve a kvalifikációig. Meg kell próbálnunk pontokat szerezni a versenyen.

Esteban Gutiérrez (10.): – Nem volt egyszerű felmelegíteni a kerekeket ilyen szeles körülmények között. Sokat tanakodtunk, végül úgy döntöttünk, hogy egy kört használunk a bemelegítésre a második szakaszban. Nem volt optimális a gyors köröm, de jó volt bejutni a harmadik szakaszba, különösen itt Austinban. Nagyszerű, hogy a szurkolók bíztatását azzal tudtuk meghálálni, hogy két mexikói is bejutott az első tízbe.

Daniel Ricciardo (11.): – Az első szakaszban nem voltam elégedett az autó egyensúlyával, szerencsém volt, hogy tovább tudtam jutni. Szerintem ebben közrejátszott az is, hogy erős volt a szél, de nem hiszem, hogy csak én küszködtem ezzel. A második szakaszban futott körömmel elégedett voltam, még úgy is, hogy elég sokat csúszkált alattam az autó.

Paul di Resta (12.): – Elégedett vagyok a 12. hellyel, mégpedig azért, mert ez a pálya nem fekszik a vezetési stílusomnak. Sikerült néhány gyors autó előtt végeznünk, és csupán egy tizeddel maradtunk le a harmadik szakaszról. Azt terveztem, hogy még egy gyors kört futok a második szakaszban, de a felvezető körömben Lewis feltartott, aki már hűtötte a gumijait. Ha jó lesz a rajtunk és a stratégiánk, akkor a pontszerzés is elérhetővé válik majd.

Jenson Button (13.): – Nem tudom, mi történt. Nem volt jó az autó egyensúlya, és nem is volt gyors. Nem először fordul elő, hogy az időmérő edzésen lassulunk vissza. Csak a tizenhatodik helyről fogok rajtolni, ami nem ideális, ráadásul a pálya piszkosabb feléről kell majd indulnom.

Nico Rosberg (14.): – Komoly gondjaim voltak, nemigazán sikerült a gumikat üzemi hőfokon tartani, nagyon csalódott vagyok, amiért nem jutottam be a Q3-ba. Az egész a megfelelő kompromisszum megtalálásáról szólt a körülmények között, ugyanis nagyon kemény gumik találkoztak meglehetősen lágy aszfalttal – jó néhány meglepetést láttunk ma.

Felipe Massa (15.): – Tegnap délutántól fogva nem tudtam rendesen vezetni az autót, valami nem működött megfelelően, de nem sikerült kiderítenünk, mivel volt gond. Nem hiszem, hogy konkrét problémáról van szó, mivel sem elöl, sem hátul nem volt megfelelő a tapadás, és egyik keveréken se tudtam gyorsan menni. Nagyon fura, mivel Fernando sokkal jobban tudott alkalmazkodni az autó-gumi csomaghoz, és nem értem, nekem miért nem ment ugyanez, különösen azért, mert nagyon szeretem ezt a pályát,

Jean-Éric Vergne (16.): – Szenvedtünk az autóval az egész hétvége során, de az utolsó szabadedzésre sikerült javulnunk. A közepes keverékű gumikon hirtelen jobban vezethető lett az autó a kvalifikáción, két másodperccel be is gyorsultam. Aztán a második szakaszban azokkal a gumikkal is nehezen volt vezethető a kocsi, talán nem tudtam őket rendesen felmelegíteni.

Adrian Sutil (17.): – Az autó minden szabadedzésen gyors volt, de ma nem alakultak jól a dolgaink. Az első szakaszban nagyon sok kocsit kellett megelőznöm a gyors köröm során, emiatt nem tudtam bekerülni a második szakaszba. Még egy gyors kört elkezdtem, de akkor meg a féktárcsa hibásodott meg a jobb első keréknél, ami a kvalifikáció végét jelentette számomra.

Pastor Maldonado (18.): – Hogy miért kaptam ki ennyire a csapattársamtól? Nehéz megmondani, a csapatot kellene erről kérdezni, azok a srácok dolgoztak az autómmal, szerintem ez világos. A kocsiban ülve azon gondolkodtam, hogy valaki állított a guminyomáson. Szóval már csak egy verseny van hátra, nagyszerű.

Giedo van der Garde (19.): – Három gyors kört tettünk meg a kvalifikáción, és elégedett vagyok az eredménnyel, tekintve, hogy ezt a pályát korábban még nem ismertem, ráadásul kihagytam az első szabadedzést is. Ám így is sikerült a riválisaink előtt végeznünk, szerintem jó munkát végeztünk.

Jules Bianchi (20.): – Ha a teljes képet nézzük, akkor elégedett lehetünk az eredménnyel, csupán néhány tizeddel kaptam ki Van der Gardétól. Köszönöm a csapatnak, hogy megoldották a problémáinkat, kicsit nyugodtabban várhatjuk a versenyt.

Charles Pic (21.): – Az autó egyensúlya jobb volt, mint a harmadik szabadedzésen, de így is alulkormányzott volt a pálya egyes részein, máshol meg túlkormányzottá vált.

Max Chilton (22.): – Egész hétvégén szenvedtünk az autó egyensúlyával, mindent a legelejéről kellett újrakezdenünk, hogy megtaláljuk a kocsi stabilitását. A futamokon mindig erősebbek vagyunk, ebben reménykedünk most is.

Jenson Buttont három-, Charles Picet öthelyes rajtbüntetéssel sújtották, így a brit a 16., a francia pedig a 21. helyről indulhat.

AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:36.338 átlag: 206.012 km/ó
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:36.441 0.103 mp h.
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:37.155 0.817
4. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:37.296 0.958
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.345 1.007
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:37.376 1.038
7. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:37.452 1.114
8. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1:37.715 1.377
9. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:37.836 1.498
10. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:38.034 1.696
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:38.131 1.066
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:38.139 1.074
13. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.217 1.152
14. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.364 1.299
15. Felipe Massa brazil Ferrari 1:38.592 1.527
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:38.696 1.631
17. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:39.250 1.429
18. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:39.351 1.530
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:40.491 2.670
20. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:40.528 2.707
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:40.596 2.775
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:41.401 3.580

Esteban Gutierrez Pastor Maldonado veszélyeztetése miatt tíz hellyel hátrábbról, a 20. rajtpozícióból indulhat.
Jenson Button háromhelyes rajtbüntetést kapott, amiért pénteken piros zászló alatt előzött, így a mexikói visszasorolásával a 15. helyről kezdheti meg a versenyt.
Charles Picet váltócsere miatt sújtották öthelyes bírsággal, ezért a mezőny végéről startolhat.
Max Chilton az időmérő eredménye alapján, Pic büntetésének kiszabása előtt, az előzetes rajtsorrend utolsó helyét foglalta el, így bokszutca áthajtásos büntetéssel kezdheti meg a futamot Maldonado és Sutil feltartása miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik