Magyar Nagydíj: szigorú ellenőrzések a standokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 13:02
Szigorú ellenőrzés-sorozatot indít a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a hétvégi Formula–1-es Magyar Nagydíj ideje alatt – jelentette be Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.


Kiemelte: az idén először fiatalkorúak közreműködésével fogják ellenőrizni a rendezvény helyszínén az alkohol- és dohánytermék értékesítésére vonatkozó rendelkezések betartását. Az akció keretében a hatóságok a Hungaroring területén lévő és a környékre kitelepült kereskedelmi egységeket, mutatványos berendezések üzemeltetőit egyaránt ellenőrizni fogják – mondta Tarnai Richárd.
Kiemelte: az idén először fiatalkorúak közreműködésével fogják ellenőrizni a rendezvény helyszínén az alkohol- és dohánytermék értékesítésére vonatkozó rendelkezések betartását. Az akció keretében a hatóságok a Hungaroring területén lévő és a környékre kitelepült kereskedelmi egységeket, mutatványos berendezések üzemeltetőit egyaránt ellenőrizni fogják – mondta Tarnai Richárd.

Hozzátette: a szigorításokat hozó új jogszabályok valódi betartatása, és a hatékonyság növelése érdekében az ellenőrzéseket a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságával és a NAV Pest Megyei Főigazgatóságával közösen végzik. A rendezvényen az élelmiszerlánc-felügyelet szakemberei is jelen lesznek.

Tájékoztatása szerint idén kiemelt figyelmet kap a fiatalkorúak alkohollal és dohánytermékkel való kiszolgálásának ellenőrzése mellett a személytaxi-szolgáltatók ellenőrzése. Nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztókat megkárosító kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére, a nyugtaadási és ártájékoztatási kötelezettség betartására, illetve arra, hogy a méréshez használt italmércék és mérlegek hitelesek-e.

Tavaly a Magyar Nagydíjon az ellenőrzött vállalkozások 68 százalékánál tártak fel jogsértést – mondta a kormánymegbízott.

Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője arról tájékoztatott, hogy a július elseje óta tartó nyári kiemelt ellenőrzések során eddig országosan 571 vendéglátó egységet vizsgáltak, az üzletek 36 százalékában találtak problémát.

Megjegyezte, hogy a jogsértések száma nagyjából megegyezik a tavalyi év azonos időszakával. Pozitívumként értékelte, hogy a jelentősebb nyári fesztiválokon – Volt, BalatonSound – kisebb, a helyszínen orvosolható, ártájékoztatással összefüggő hiányosságot tártak fel. A hatóság által ellenőrzött 31 személytaxi 16 százalékánál találtak hiányosságot, az esetek többségében a nyugtaadási kötelezettségnek nem tettek eleget, vagy túlszámlázás történt. Szólt arról is, hogy több panasz érkezett az NFH-hoz a külföldiek sérelmére elkövetett jogsértésekről, ezért idén is lesznek idegen nyelvű próbavásárlások.

 

Legfrissebb hírek

F1 75: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj

F1
19 órája

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
2025.06.20. 13:25

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
2025.06.20. 12:51

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
2025.06.19. 14:37

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
2025.06.19. 13:17

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
2025.06.19. 13:09

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
2025.06.19. 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21
Ezek is érdekelhetik