Magyar Nagydíj: herendi porcelánt kapnak a dobogósok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 13:30
Ismét herendi porcelánokat vehetnek át az eredményhirdetésnél a jövő hétvégi Formula–1-es Magyar Nagydíj dobogósai, valamint a konstruktőrök versenyének legjobbja.


Ez már az ötödik alkalom, hogy a Hungaroringen a legjobbak a herendi porcelánokat kapják meg, a díjakra ezúttal a Halászbástyát festették fel. A pilóták versenyének első három helyezettje egy-egy serlegvázát vehet át, közülük a győztesnek járó a legnagyobb, amely 53 centiméter magas, míg a legjobb konstruktőri csapat egy 52 centi átmérőjű dísztálat kap majd.
Ez már az ötödik alkalom, hogy a Hungaroringen a legjobbak a herendi porcelánokat kapják meg, a díjakra ezúttal a Halászbástyát festették fel. A pilóták versenyének első három helyezettje egy-egy serlegvázát vehet át, közülük a győztesnek járó a legnagyobb, amely 53 centiméter magas, míg a legjobb konstruktőri csapat egy 52 centi átmérőjű dísztálat kap majd.

A díjak összértéke eléri a 10 millió forintot, de eszmei értékük még ennél is nagyobb, mert csak limitált számban, kifejezetten a mogyoródi autóversenyre készültek.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. 1826-ban alakult, ma a világ legnagyobb, s egyetlen nyereséges porcelánmanufaktúrája. A társaság 900 főt foglalkoztat, termékeit 60 országba exportálja, s számos nemzetközi elismerésben részesült. 2001 óta a Magyar Örökség része, s a herendi porcelán a MagyarBrands tavalyi felmérése szerint a legkiválóbb magyar márka, idén márciustól pedig bekerült a Hungarikumok közé is.

Legfrissebb hírek

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
11 órája

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
17 órája

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

F1
2025.07.05. 20:26

Verstappen ellopta a show-t Silverstone-ban, az övé a pole pozíció az izgalmas időmérőn

F1
2025.07.05. 15:31

Bearman 10 rajthelyes büntetést kapott az autótörése után – hivatalos

F1
2025.07.05. 15:18

F, mint Formula, F, mint Fairytale – kritikánk az F1-ről, a nyár slágerfilmjéről

F1
2025.07.05. 13:57

Leclerc a leggyorsabb a két piros zászlós megszakítást hozó harmadik edzésen

F1
2025.07.05. 13:45
Ezek is érdekelhetik