F1: sínen van a Magyar Nagydíj szerződéshosszabbítása

Vágólapra másolva!
2013.02.11. 15:42
Gerstl Péter, a Hungaroring Sport Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke szerint továbbra is minden jel arra utal, hogy az idén megszületik a megállapodás a Formula–1-es Magyar Nagydíj 2021-ig tartó jövőjéről.

„Bernie Ecclestone novemberben Abu-Dzabiban biztosított a 2016-ban lejáró szerződés meghosszabbításáról – mondta Gerstl Péter, hozzátéve, ahhoz, hogy az idén aláírják a 2017-től 2021-ig szóló szerződést, a kormánnyal és Ecclestone-nal is további egyeztetések szükségesek. – Egyik félben sincs jogunk és okunk kételkedni.”

A sportvezető elmondta, a jelenlegi, 2016-ig szóló szerződés kitöltését semmi sem veszélyezteti.

„Az a házi feladatunk, hogy az FIA követelményeinek eleget tegyünk. Ezt, csakúgy, mint eddig, meg is tesszük. Az orvosi központ is átalakul. A régit már lebontottuk, épül az új, minden követelménynek megfelelő ambulancia. Mi több, a nemzetközi sajtóközpont korszerűsítését is elvégezzük, figyelembe véve az FIA és a FOM előírásait” – mondta Gerstl.

A Hungaroring Sport Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke szerint a stadionrekonstrukciós beruházások sorába illő átépítés anyagi feltételei biztosítva vannak.

„A szerződés meghosszabbításához és az ehhez szükséges munkálatok elvégzéséhez a magyar kormány elvi támogatása biztosított. A Magyar Nagydíj a magas jogdíj és a 2016 utáni átépítés költségei ellenére is nemzetgazdasági szinten folyamatosan jelentős bevételt jelent a költségvetésnek, nem szólva az országimázsról. Ez az egyetlen világverseny, amelynek Magyarország immáron csaknem három évtizede otthont adhat” – mondta Gerstl.

Legfrissebb hírek

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
19 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
21 órája

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
23 órája

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
Tegnap, 10:18

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik