F1: Grosjean közelíti Buttont, Hamiltonnak fékgondjai akadtak

Vágólapra másolva!
2013.02.06. 12:16
A jerezi Formula–1-es teszt második napján valamivel, több mint három órányi körözgetés után eddig a Lotus francia versenyzője, Romain Grosjean a leggyorsabb, 1:19.080 perces ideje már csak alig két tizeddel marad el Jenson Button tegnapi legjobb körétől (1:18.861).

A Toro Rossóval versenyző Daniel Ricciardo továbbra sem szerepel rosszul, 1:19.134-et ment, jelen állás szerint Nico Hülkenberg a harmadik, 1:19.502-vel.

Sergio Pérez, Paul Di Resta és Romain Grosjean időközben lágy keverékű gumikra váltott, míg Felipe Massa egyenletes sebesség mellett (tehát nem teljes gázon) tesztelte az egyeneseket. A csapat az autó aerodimikai mutatóit figyelte, valószínűleg a légterelőket próbálgatták a Ferrarinál – a brazil így nem meglepő módon több mint 20 másodperccel elmaradt a legjobb időktől, de a percekben futott egyből egy 1:19.914-et.

Mint arról beszámoltunk, a nap során Hamilton kicsúszott a pályáról, mint kiderült, fékhiba miatt nem tudta pályán tartani autóját. Ez sorozatban a második nap, hogy baj volt a Mercedesekkel, tegnap Nico Rosberg autója füstölt el.

Legfrissebb hírek

Pérez az Alpine-nal is tárgyal, de akár a Mercedesnél is kiköthet – sajtóhír

F1
2025.05.10. 17:52

A pilótabejelentés még várat magára – a Cadillac videóban mutatta meg 2026-os látványvilágát

F1
2025.05.04. 11:05

„Remélem, jó alvó lesz" – a versenyzőtársak beszéltek Verstappen apaságáról

F1
2025.05.02. 13:34

Pérez a visszatérés kapujában – ő a jövőre bemutatkozó Cadillac első számú jelöltje

F1
2025.04.29. 12:24

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Sergio Pérez tárgyal a jövő évi visszatéréséről

F1
2025.04.02. 11:57

Ralf Schumacher nem ültetné be Lawsont a Racing Bullsba

F1
2025.03.28. 14:09
Ezek is érdekelhetik