F1 75: Schumacher kiütötte magát a vb-pontversenyből, Villeneuve ünnepelhetett

Miután 1996-ban Damon Hill felért a csúcsra, úgy járt a Williamsszel, mint Nigel Mansell néhány évvel korábban: friss világbajnokként nem kapott új szerződést az istállótól, így végül a hat év után az Arrows névhez visszatérő ex-Footworknél kötött ki, és vitte magával az egyes rajtszámot is. Helyére érkezett a Sauberből Heinz-Harald Frentzen, és a mezőny egyik újoncaként a kétszeres világbajnok Michael Schumacher öccse, Ralf is a mezőny tagja lett a Jordanben.

Az 1997-es évben Jacques Villeneuve és Michael Schumacher az év két legjobb autójában csatázott a világbajnoki címért, de a párharcukat utólag elnézve olyan érzése lehet az embernek, mintha nem ugyanazokon a versenyeken szerepelt volna a két kiválóság, merthogy az idény során egyszer sem álltak egyszerre dobogón. Holott lehetőségük lett volna rá, hiszen Villeneuve az Európa Nagydíjig hétszer pezsgőzhetett a dobogón – mindannyiszor győztesként –, míg Schumacher öt győzelem mellett még háromszor léphetett a pódiumra.

A naptárban harmadik alkalommal szerepelt 17 futam egy évben, de először dőlt el a bajnoki cím sorsa a 17. versenyen – 1977-ben Niki Lauda, 1995-ben Michael Schumacher egyaránt a 15. versenyen biztosította be a vb-címét a korábbi két 17 futamos idény során. 

Eredetileg nem Jerez adott volna otthont az idény utolsó futamának, hanem Estoril, csakhogy a portugálok nem készültek el időre a kért változtatásokkal a pályán, így került a szomszéd Spanyolországba a futam – csakhogy egy Spanyol Nagydíj volt már a naptárban, ezért lett Európai Nagydíj a jerezi futam. Amely előtt egyetlen ponttal Michael Schumacher vezetett Jacques Villenueve előtt, a képlet tehát viszonylag egyszerű volt: amelyikük előbb végez, az lesz a világbajnok – a pontegyenlőség Villenueve-nek kedvezett volna a több futamgyőzelme miatt.

De ne szaladjunk ennyire előre: Jerezbe úgy érkezett meg a mezőny, hogy bőven benne volt a lehetősége egy olyan botrányos zárásnak, mint 1989-ben Japánban, vagy éppen három évvel korábban Ausztráliában – mindkét esetben ütközés döntött az egyéni bajnoki címről, utóbbi esetnél Schumacher volt a főszereplő és az williamses Hill, akit a benettonos német kiütött a versenyből, így szerezte meg első világbajnoki címét. 

Az időmérő aztán a mai napig példa nélküli eredménnyel zárult: korábban még csak kettős holtverseny sem fordult elő az időmérő élén, ezúttal viszont egyenesen hárman is ugyanolyan időt futottak a kvalifikáción. Előbb Villeneuve teljesítette 1:21.072 perc alatt a kört, aztán Schumacher is ugyanennyinél állította meg az órát, majd az időmérő vége előtt nagyjából tíz perccel a vb-pontverseny harmadik helyén álló Frentzen is ezredmásodpercre pontosan ennyi idő alatt ért körbe.

Ebben a sorrendben álltak fel vasárnap a rajtrácsra, ám a kanadai elrontotta a startot, és Schumacher az első kanyarhoz már tetemes előnnyel érkezett, Villeneuve pedig ideiglenesen visszaesett csapattársa, Frentzen mögé a harmadik helyre. Utóbbi az első kerékcseréknél „feláldozta” magát, tovább kint maradt, hogy Villeneuve ledolgozhassa hátrányát Schumacher mögött, akit Frentzen a szabályok adta kereteken belül tartott fel. Más kérdés, hogy a szintén Ferrari-motorral szerelt Sauberben a lekörözendő Norberto Fontana – akinek F1-es pályafutására szinte csak emiatt emlékezhetünk – szintén gátolta Villeneuve-öt, ám a kanadai végül a második kiállásáig ledolgozta az argentin mögött összeszedett hátrányt. 

Így érkeztek el az éllovasok a 48. körig, amikor a hajtűben Villeneuve kifékezte Schumachert, beszúrt mellé, ám a német rövid hezitálás után „rácsukta az ajtót.” Ezúttal viszont ő húzta a rövidebbet, Ferrarijával a jobbos visszafordító bukóterében, a kavicságyban lelt nyugalomra az autója, míg Villeneuve tulajdonképpen maradandó károsodás nélkül folytatta a versenyt, és végül harmadikként ért a célba. Ez pedig azt jelentette, hogy megszerezte a világbajnoki címet – máig ő az utolsó nem európai világbajnoka a sportágnak. 

AZ ÜTKÖZÉS

Ami Schumachert illeti: néhány körig a pálya széléről figyelte még a versenyt, majd a garázsba visszatérve a kanadai kolléga kizárását kezdte követelni – aztán a csapat vezetői megmutatták neki a felvételeket, ő pedig lesápadva magába roskadt, és próbálta feldolgozni, hogy itt bizony ő volt a ludas az ütközésben. 

Ráadásul ezt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) is így gondolta, amikor néhány nappal a futam után Schumacherrel példát statuálva korábban – és azóta – sem látott büntetést szabott ki: Schumachert kizárták a világbajnoki pontversenyből, ami azt jelentette, hogy eredményeit (győzelmeit, dobogóit,  rajtelsőségeit, stb.) megtarthatta, de a megszerzett pontjait elvették tőle. Ez azt jelentette, hogy Villeneuve – papíron – minden idők addigi egyik legnagyobb fölényével lett világbajnok a második helyre felugró Frentzen előtt. 

Érdekes utózöngéje a futamnak, hogy a verseny estéjén az eredetileg külön-külön ünneplő Williams és Ferrari csapattagok végül együtt buliztak: miután a saját partija mindkét brigádnak befulladt, a jerezi szállásukra visszatérve – a két csapat ugyanabban a hotelben szállt meg – összefutottak egymással, és arra jutottak, hogy a hoteljükben folytatják a partit. Csakhogy annak a bárja már bezárt, mire éjfél után a még mindig szomjas társaság megérkezett, ám a szobák minibárjának lepusztítása után végül csak kinyitották nekik a pultot. Személyzetet viszont a szálloda már nem tudott adni, így jobb híján Schumacher és Villeneuve állt be sört csapolni.

A nagy barátság ellenére a német eltiltásán nem változtattak, s később ő maga is bevallotta, ha újra átélhetné a '97-es a jerezi futamot, biztosan elkerülné az ütközést a kanadaival. Persze utólag már könnyen lehet okos az ember, tekintve, hogy Schumacher még további öt világbajnoki címet nyert, Villeneuve meg több futamgyőzelemig sem jutott el a száguldó cirkuszban.

Ami egyébként magát a futamot illeti: a két vb-aspiráns ütközése után a két McLaren végzett az élen, Häkkinen első futamgyőzelmét aratta a királykategóriában, s bizonyos vélekedések szerint ez a siker is kellett a finn pilóta számára, hogy átlendüljön a mentális gátjain, s a következő két évben egyaránt világbajnoki címet szerezzen Schumachert megelőzve. És bár jelen sorok szerzőjének finn nyelvtudása egyelőre csekély, az biztos, hogy az alábbi videóban a finn kommentátor öröme földöntúli Häkkinen sikere okán.

EURÓPA NAGYDÍJ
1997. október 26., Jerez de la Frontera
69 kör, 305.532 km
1. Mika Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 1:38:57.771 óra
2. David Coulthard (brit, McLaren-Mercedes) 1.654 másodperc hátrány
3. Jacques Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 1.803 mp h.

A FUTAM