F1: Marko szerint Webber nem győzheti le Vettelt

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 12:56
Helmut Marko, a Formula–1-ben szereplő Red Bull-istálló tanácsadója szerint Mark Webber abban a tudatban írta alá a 2013-as szerződését, hogy második számú pilóta lesz Sebastian Vettel mellett.

„Mark pontosan tudja, hogy mi a dörgés, mit várhatunk el tőle – mondta Marko a Sport Bildnek. – Négy évet töltött el csapattársként Mark és Sebastian. Seb egyszer második lett, háromszor pedig megnyerte a vébét. Ez önmagáért beszél, kialakult az erősorrend, nem látom, mi tudna változtatni rajta."

A Vettel fejlődését gyerekkorától végigkísérő Marko szavai nem eshettek jól Webbernek, aki korábban azt mondta, hisz még benne, hogy a vb-címért csatázhat a Red Bull pilótájaként.

„Elismerem, hogy Seb remek formában van, de ezzel nemcsak engem utasított maga mögé, hanem az összes F1-es pilótát, így mindannyiunknak meg kell próbálnia legyőzni őt – mondta Webber a Reutersnek. – Nem hiszem, hogy csapatjátékosként kell viselkednem, önmagam miatt vagyok ott. Ha jó eredményt érek el, azzal a csapatnak is használok, nem gondolnám, hogy bárkit is támogatnom kellene."

Legfrissebb hírek

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
12 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
2025.08.03. 08:20

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17

A Red Bull nem aggódik Verstappen távozása miatt

F1
2025.07.01. 19:45

„A kipufogójával szeretkezik körről körre” – Hornert lenyűgözi a McLaren

F1
2025.06.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik