F1: Senna a „leégett” autójával indul Monacóban

Vágólapra másolva!
2012.05.22. 18:30
null
Súlyosnak tűnik a helyzet, pedig az autó csak minimálisan sérült meg (Fotó: Reuters)
Bruno Senna azzal az autóval áll rajthoz a hét végi Monacói Nagydíjon, amely a Spanyol GP-t követő tűzeset során a Williams-istálló garázsában volt. A csapat átvizsgálta a kasztnit, és nem talált rajta jelentős sérülést.

 

A barcelonai futamot követően a Williams éppen Pastor Maldonado futamgyőzelmét ünnepelte, amikor tűz ütött ki a garázsában, és a jelentős anyagi kár mellett 31 ember is megsérült. A tűz eloltása után készített fotókon sokan megborzongtak, hogy szinte teljesen leégett a Williams FW34-es, de igazából semmi baja sem lett: a futam közben a Michael Schumacherrel történt ütközés során megsérült autót a boxban eleve a kerekei és légterelői nélkül, szinte teljesen „csupaszon” tárolják.

„Minimális sérülés keletkezett az autón – mondta a Williams szóvivője. – A tűzeset miatt nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk a Monacói GP-re, de Bruno autóján elsősorban kozmetikai feladatokat kellett ellátni, versenyezhet vele Monacóban."

Maldonado autója a parc fermében volt, így annak nem is eshetett baja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik