Magyar Nagydíj: Webbernek nem jött be a kockadobás, Massa elégedett

Vágólapra másolva!
2011.07.31. 19:05
Címkék
A Formula–1-es Magyar Nagydíjon ötödik helyen végzett Mark Webber szerint nem jött be neki a kockadobás, míg a hatodik Felipe Massa szerint összességében elégedett lehet az eredményével.

„Élvezetes verseny volt egészen addig rossz döntést nem hoztunk a gumikkal. Megtréfált minket az eső, mert eleredt, majd nagyon hamar elállt. Nem hoztunk jó döntést, az egyik kiállásunknál, de a Formula–1 ilyen, rövid idő alatt kell döntened, és ez néha nem sikerül jól." – nyilatkozta Webber.
Webber.

„Ha még 3-4 percig tartott volna a heves esőzés, akkor egész máshogy alakult volna. Az én döntésem volt. Úgy határoztam, dobok a kockával, ami ha bejön, nagy győzelem is lehetett volna. Így viszont veszítettem néhány pozíciót" – tette hozzá az ausztrál pilóta, aki elmondta, már a rajtnál sem volt szerencséje, ugyanis a koszosabb és csúszósabb ívről kellett elindulnia, így pedig pozíciókat veszített a Mercedesekkel szemben.

A hatodik helyen végző Felipe Massa szerint összességében elégedett lehet a hétvége után:

„Nem volt könnyű verseny, sokszor jártam a bokszban. Az eső is eleredt, majd hirtelen elállt, összességében azonban elégedett lehetek, mert sikerült több riválisomat is megelőznöm, bár sok időt vesztettem a Mercedesek mögött. A szünetben hazamegyek Brazíliába, hogy a családommal legyek. Amikor visszatérek Európába, kezdetét veszi a vb második fele, ami remélhetőleg jobb lesz az elsőnél " – nyilatkozta Massa.

Legfrissebb hírek

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
6 perce

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
13 perce

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
24 perce

Palotai Károly: a bíró, aki tudott focizni

Népsport
52 perce

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
1 órája

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik