Formula-1: Kubica öt-hat hónap múlva újra versenyezni fog - Briatore

Vágólapra másolva!
2011.02.08. 11:59
Címkék
Flavio Briatore, a Renault egykori csapatfőnöke úgy véli, Robert Kubica akár már a nyáron visszatérhet a Formula–1-be. Az olasz szakember azután mondta ezt, hogy hétfőn meglátogatta a vasárnap súlyos ralibalesetet szenvedő lengyelt a Pietra Ligure-i kórházban.

„A balesete súlyosságához képest jó állapotban találtam, megkönnyebbültem, amikor találkoztunk – mondta Briatore. – A balesetről nem beszéltünk, csak úgy általában az F1-ről és hogy mihamarabb fel akar épülni. Robert kivételes ember, ahogy őt ismerem, könnyen el tudom képzelni, hogy öt-hat hónapon belül készen áll majd a versenyzésre."

Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, a csapat egyelőre úgy számol, hogy csak az első öt futamon kell nélkülöznie a súlyos karsérülést szenvedett lengyel pilótát, és ha nem is tud olyan hamar visszatérni, az idény hajrájában számítanak rá. Az orvosok még kértek pár napot arra, hogy pontosabban megmondják, mennyi ideig tarthat a felépülése – további műtétek is várnak az az egyszeres futamgyőztesre, ám mindenképpen jó jel, hogy hétfőn már tudta mozgatni az ujjait.

Kubicát Fernando Alonso még vasárnap meglátogatta, de járt nála a kórházban csapattársa, Vitalij Petrov, valamint a Renault pilótaakadémiáján egykor Kubica „évfolyamtársaként" részt vevő Pastor Maldonado is.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
25 perce

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
1 órája

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban; nagy erősítések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
1 órája

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, ám így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik