Formula-1: Button aggódik a McLaren kevés tesztköre miatt

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 21:52
Címkék
Jenson Button szerint a Formula–1-es McLaren-istálló ördögi körbe került az új autója megbízhatatlansága miatt. A 2009-es világbajnok szerint a következő két nap sorsdöntő lehet abból a szempontból, hogy a csapat már az első futamokon versenybe száll-e a győzelemért.

„Nem töltünk a pályán annyi időt, mint szeretnénk, ezért elmaradtunk a többiekkel szemben – mondta Button. – Nem menthetetlen a helyzet, még orvosolhatjuk, de ehhez az kell, hogy a következő két napban zökkenőmentes legyen a felkészülésünk."

A szombati tesztnapon csupán 54 kör megtételére képes (a riválisok átlagosan kétszer ennyit száguldottak) Button szerint nemcsak az a gond az autóval, hogy gyakran meghibásodik, hanem a tartalék eszközök hiánya is. Az autó viszont csak akkor lesz megbízhatóbb, ha a lehető legtöbbet köröznek vele, és a lehető legalaposabban kiismerik.

A csapatnak a barcelonai teszt után már csak egy közös gyakorlása marad arra, hogy a megbízhatóság mellett a kocsi egyéb beállításainak finomságát is megtapasztalja, nem is beszélve az új Pirelli-gumikról, amelyeket Button és csapattársa, Lewis Hamilton a csapat vezetőségének taktikai döntése miatt a novemberi abu-dzabi teszten sem próbált ki.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
9 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
30 perce

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

A Midtjylland és a Malmö is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
1 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
1 órája

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik