Formula-1: Kobajasi boldog, hogy örömet szerzett honfitársainak

Vágólapra másolva!
2010.10.10. 12:21
Címkék
Kobajasi Kamui elégedetten nyugtázta, hogy sikerült büszkévé tennie a Japán Nagydíj közönségét a Szuzukában nyújtott teljesítményével. A Sauber versenyzője kétszer is átverekedte magát a középmezőnyön, előbb kemény keverékű gumija előnyeit használta ki a többiek lágy abroncsaihoz képest, majd a hajrában végrehajtott kerékcseréje után a lágy gumikon brillírozott.

„Nagyon boldoggá tesz, hogy honfitársaim előtt sikerült ilyen jól mennem, az autó szinte tökéletes volt, élveztem a futamot – mondta a végül hetedikként záró Kobajasi. – Kemény verseny volt, a rajtnál nagy szerencsém volt, hogy egyik ütközésbe sem keveredtem bele. Később az előzéseknél kockáztatnom kellett, történt is néhány koccanás, de nem sérült meg az autó, és célba tudtam érni."

Kobajasi csapattársa, Nick Heidfeld a nyolcadik helyen ért célba, így először szerzett pontot azóta, hogy Szingapúrban átvette Pedro de la Rosa helyét.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik