Formula-1: Az új fejlesztések nélkül bajban lettünk volna - Alonso

Vágólapra másolva!
2010.06.26. 17:14
Fernando Alonso dicsérte a Ferrari fejlesztéseit, amelyeknek köszönhetően a negyedik helyet szerezte meg az Európai Nagydíj időmérő edzésén. A hazai közönség előtt szereplő kétszeres világbajnok úgy véli, a fejlesztések nélkül aligha végzett volna ilyen előkelő helyen.

„Boldog vagyok ezzel az eredménnyel. Nagyon sok csapat, köztük a Ferrari is fejlesztésekkel érkezett ide, így fontos volt, hogy bizonyítsuk, képesek vagyunk a legjobb helyezésekért csatázni" – nyilatkozta az időmérő után Fernando Alonso.

„Úgy vélem, a fejlesztések nélkül nehézséget jelenthetett volna, hogy bejussunk a Q3-ba" – tette hozzá a spanyol.

„Holnap lesz esélyünk arra, hogy a dobogós helyekért küzdjünk, fontos lesz a jó rajt, illetve az, hogy jó stratégiát válasszunk. Nem hibázhatunk, ugyanis a pálya melletti falak megbüntetik a megingásokat" – tekintett a jövőbe a kétszeres világbajnok.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik