Formula-1: Vettel csapattársát, Webbert hibáztatja kiesését követően

Vágólapra másolva!
2010.05.30. 16:17
Ahogy arról már beszámoltunk, Lewis Hamilton győzött a Formula–1-es Török Nagydíjon, azonban a brit világbajnok sikeréhez elengedhetetlen volt, hogy az élen álló két Red Bull-pilóta, Mark Webber és Sebastian Vettel összeütközzön egymással. A futam utáni nyilatkozatokból kiderül, az osztrák istálló két pilótája eltérően látta a balesetet.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki tehet arról, hogy Vettel és Webber összeütközött egymással?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ha megnézik a televíziós felvételeket, teljesen egyértelmű az eset. Ha megnézik a jelenetet, világos, hogy Mark hibázott. Sajnos, néha előfordul ilyesmi" – nyilatkozta a kiesése után roppant feldúlt Vettel.

Webber (nem éppen meglepő módon) másképpen látta a történteket: „Sebastian nagyon gyorsan jött, aztán egyvonalba ért velem. Ezt követően teljesen váratlanul jobbra húzta a kormányt, ezzel egyáltalán nem számoltam. Természetesen a csapat szempontjából rossz, hogy így alakult, egyikünk sem akarta ezt az eredményt."

Vettel és Webber a 48. körben ütközött össze egymással, egy olyan szituációban, amelyben mindketten hibáztak, és amelynek normális esetben csapattársak között nem szabadna megtörténnie.

 VETTEL ÉS WEBBER ÜTKÖZÉSE
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik