Massa: Vigyáztam, hogy ne kövessek el buta hibát

Vágólapra másolva!
2010.03.22. 15:49
null
Massa bízott benne, hogy jól kezdi az idényt (Fotó: Action Images - archív)
Felipe Massa, a Formula–1-es Ferrari brazil pilótája nagyon várta az idénykezdetet. Massa figyelt arra, hogy ne kövessen el buta hibákat, mivel félt, hogy esetleg azt mondanák róla, már nem a régi a tavalyi balesete miatt.

Felipe Massa a Guardiannek adott nyilatkozatában elmondta, izgatott volt a Bahreini Nagydíj előtt, és tartott attól, hogy egy buta hiba miatt esetleg nem hiszi el a publikum, hogy tökéletes mentális és fizikai állapotban van.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Több hónapot kellett várnom arra, hogy újra versenyezhessek, de inkább izgatott voltam, mint ideges. Tavalyi magyarországi balesetem óta most álltam először rajthoz a Formula–1-ben. Egyfolytában csak az járt a fejemben, hogy jól kezdjem a szezont, s ne tegyek semmilyen butaságot. Mindig fontos a jó évkezdet, de az én esetemben most különleges jelentősége volt ennek. Ha hibázom, lehet, hogy azt mondják, már nem vagyok a régi" – mondta el a visszatéréssel kapcsolatos érzéseit a brazil pilóta.

„Jól sikerült a hétvége a csapat és saját magam szempontjából is. Jó az autónk, az egész istálló remekül dolgozott Bahreinben. Hallottam azokat a kritikákat, hogy a szabálymódosítások nem tették elég izgalmassá a versenyt, de ezzel kapcsolatban úgy gondolom, még időre van szükségünk, hogy eldönthessük, ez valóban így van-e” – nyilatkozta a Ferrari pilótája.

Massa a második helyen végzett a Bahreinben rendezett idénynyitó versenyen, melyet csapattársa, a spanyol Fernando Alonso nyert meg.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik