„A Ferrari és Schumi harcol majd a vb-címért”

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.27. 13:10
null
Szövetségesből riválisok: Domenicali (jobbra) Michael Schumachert (háttal) tartja az igazán nagy vetélytársnak (Fotó: Action Images)
Ferrari–Michael Schumacher párharcot vár a 2010-es Formula–1-es szezontól Stefano Domenicali, a maranellóiak csapatvezetője, aki még a McLarent és a Red Bullt tartja nagy riválisnak.

Domenicali a spanyol Onda Cero rádiónak nyilatkozva elmondta: egészen biztos benne, hogy a 41 évesen visszatérő hétszeres világbajnok versenyképes lesz a Mercedesszel.

„Michael készen áll arra, hogy megvívjon a világbajnoki címért. Nagy bajnok és fantasztikus pilóta, ráadásul biztos vagyok benne, hogy a visszatérését alaposan megfontolta. Tisztában van vele, az autója elég jó lesz ahhoz, hogy a végsőkig küzdjön az elsőségért, és ő maga is megfelelően felkészült. Ő lesz a Ferrari nagy vetélytársa" – mondta a csapatfőnök, aki a Mercedesen kívül a McLarent, illetve a Red Bullt tartja a Ferrari legnagyobb ellenfelének.

„Nem Schumacher az egyetlen veszélyes rivális. Nico Rosberget sem hagynám ki a számításból, a McLaren rendkívül erős pilótapárosa is a bajnokságért fog küzdeni, csakúgy, mint a Red Bull. Biztos vagyok benne, hogy vagy mi, vagy az említett három istálló adja majd a 2010-es világbajnokot."

Domenicali felhívta a figyelmet arra is, hogy rossz rajt esetén sem tanácsos kapkodnia a Ferrari-csapatnak.

„Nagyon sokat dolgoztunk a siker érdekében az elmúlt hónapokban, de nem szabad leállnunk, hiszen nagyon hosszú, 19 versenyes évad előtt vagyunk. Ha nem sikerül a szezonkezdet, akkor sem szabad elkezdeni kapkodni, nem kell idegeskednünk. Ha a Ferrari versenyképességéhez hozzáadjuk Fernando Alonso erejét, magabiztosan tekinthetünk az évad elé" – mondta.

SCHUMACHER 2012 UTÁN IS MARADNA

„Nagyszerű, hogy a Mercedes három esztendőre biztosítja nekem a lehetőséget, de ez nem azt jelenti, hogy 2012-ben be kellene fejeznünk az együttműködésünket" – nyilatkozta Schumacher a Bild című napilap szerdai számában, majd hozzátette: úgy érzi, hogy jelenlegi lendülete és motiváltsága nem hagy majd alább az elkövetkezendő szezonokban.


A 91-szeres futamgyőztes jövő hétfőn, Valenciában teszteli először a stuttgarti istálló idei versenyautóját, s az interjúban elárulta, nemcsak a saját képességeiben, de az általa irányított ezüstnyíl teljesítményében is megbízik.


„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy egyik futamon sem a mezőny hátsó részében fogok majd autózni. Persze talán túl optimisták vagyunk, ha az első évben rögtön a világbajnoki címre hajtunk, ám a célunk nem is lehet más, mint a végső győzelem."

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
Tegnap, 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik