Formula-1: Jár a gratuláció a csapatnak - Rubens Barrichello

Vágólapra másolva!
2009.09.13. 16:48
Címkék
Rubens Barrichello alig találta a szavakat a Formula–1-es Olasz Nagydíjon elért győzelme után. A Monzában 2002 és 2004 után immár harmadszor nyerő Brawn-pilóta nem győzte dicsérni csapatát a futamot követően.
„Óriási érzés, hogy nyertem, alig tudom szavakkal kifejezni. Szombat este féltünk, hogy jól működik-e majd váltó, mert voltak vele gondjaink, de végül nem volt semmi probléma. Jól jöttünk ki a rajtból, és ugyanúgy kijött a lépés, mint Valenciában, mert az utolsó boxkiállás után is tudtuk tartani az előnyt” – foglalta össze röviden a versenyt a vb-pontversenyben 2. helyen álló pilóta.„Harminchét évesen immár a második futamgyőzelmemet arattam ebben az évben, ami ahhoz képest, hogy az év elején azt sem tudtam, lesz-e munkám, remek eredmény. Gratuláció jár a csapatnak, mert egészen kiválóan dolgoznak, és megérdemlik a nagy eredményeket” – mondta Barrichello.
Legfrissebb hírek

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

Röplabda
1 órája

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
1 órája

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
1 órája

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
1 órája

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
1 órája

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik