A hétvégén elköszön egy legenda: Silverstone, kanyarról kanyarra

1950. május 13. A hivatalos Formula–1-es világbajnokság első Grand Prix-je. A helyszín egy régi katonai repülőtér köré épített versenypálya, Silverstone-ban.

2009. június 21. Egy ideig egészen biztosan ez lesz az utolsó Brit Nagydíj a silverstone-i pályán, jövőre ugyanis a megújított Donington Parkba költözik a száguldó cirkusz. A jelenlegi ring 5141 méter, a versenytáv pedig 60 kör.

A legendás helyszín az egyik leggyorsabb a naptárban, a 2007-es nagydíjat alig több mint 1 óra 21 perc alatt teljesítette a győztes Kimi Räikkönen.

A tavalyi év azért nem számít mérvadónak e tekintetben, mert esett az eső. A Britnél csak a Belga (1 óra 20 perc) és az Olasz Nagydíjat (1 óra 18 perc) teljesítették rövidebb idő alatt 2007-ben.

Annak ellenére, hogy ez a harmadik leggyorsabb pálya, viszonylag nagy leszorítóerőre készítik fel az autókat a csapatok. Mindez éppen a lendületes kanyaroknak köszönhető, ahol inkább az aerodinamika által a szárnyak meredekségének nagyobb mértékűre állításával keltett függőleges irányú erő számít a mechanikai tapadással szemben. Ezért a végsebesség alig lépi túl a 300 km/h-t, az átlag viszont 235 km/h körül várható.

A győzelemhez itt (is) tökéletesen kiegyensúlyozott autóra van szükség, amely főleg az első szektorban nem lehet alulkormányzott az egymásba nyúló kanyarok miatt. Ugyanakkor túlkormányzott sem lehet, mondjuk a Stowe bejáratánál. Egy kissé túlkormányzott géppel az edzésen még lehet jól szerepelni, ahogyan azt 2007-ben Lewis Hamilton a McLarenjével bizonyította, a teljes versenytáv alatt azonban nem kifizetődő.



Kanyarról kanyarra

Az első szektor a pálya leggyorsabb szakasza, csupa elnyújtott kanyarral, ahol a versenyzők egyszer sem érintik a fékpedált. Az első kanyar a félelmetesen gyors Copse, amelye 7-es sebességi okozatban teljesítenek 280 km/h körüli sebességgel, és ahol a kijáratnál is érintik a rázókövet.

Ez a kanyar annyira gyors, illetve az autó annyi leszorítóerőt „termel” ennél a sebességnél, hogy kívülről nézve szinte már lassúnak tűnik, mivel a célegyeneshez képest alig lassulnak benne az autók és az is csak az irányváltás okozta oldalterhelésnek köszönhető.

A versenyzők a Copse után kívülre húzódnak, hogy biztosabb alapról támadják meg a padlógázzal vehető Maggots-kanyart. A bejáratnál 300 km/h val haladnak, aztán a sebesség az irányváltáskor a 3. kanyarban 290 km/h-ra esik, miközben a pilóták jobbra kanyarodnak. Ez a kanyar csak kívülről tűnik nehéznek, valójában csupán előkészíti sokak kedvenc kanyarját, a Beckettset.

Miután simán végighajtottak a Maggotson és a pálya jobb oldalára húzódtak, egy bal- és egy, az előzőeknél élesebb jobbkanyar következik. A balkanyarban elveszik a gázt, 6.-ba váltanak (260 km/h), és igyekeznek a lehető legközelebb maradni a kanyar után is a pálya bal széléhez, hogy a lehető legszélesebb ívről fordulhassanak jobbosra. A jobbkanyar ennek az öt kanyarból álló kombinációnak a legnehezebb része. A bal- és a jobbkanyar között gázelvétel következik, visszaváltanak 5.-be és 211 km/h-val teljesítik a jobbost úgy, hogy már a kanyar csúcspontja előtt visszalépnek a gázra és egészen a pálya szélére érkeznek ki.

Ezután átvágnak a 6. kanyar rázókövén és máris a Hangár-egyenesben vannak, ahol nem sokkal 300 km/h fölötti tempót érhetnek el, majd a végén balra húzódnak.

A Stowe-kanyar szintén egy nagyon gyors jobbkanyar, emelkedővel. A kanyarsebesség 220 km/h körüli, és csak éppen hogy fékeznek a pilóták, de már a kanyar bejárata után. Padlógázzal kezdenek kanyarodni, csak ezután váltanak vissza 5.-be és már a kanyar közepe előtt gázt adnak. Utána 6., majd az első komoly féktáv következik a 8-as kanyar előtt, amelyet 100 km/h-val teljesítenek 2. sebességi fokozatban. Ez tulajdonképpen egy sikánnak fogható fel az utána szorosan következő jobbkanyarral együtt.

A 8., a Vale-kanyar után a Club következik, amely egy dupla derékszögű jobbkanyar, ahol óvatosan kell kigyorsítani, mivel közben kanyarodnak is. Az alacsony tempóról alacsony fokozatban történő kanyarodás közbeni kigyorsításnál a legnagyobb a túlkormányzottság veszélye, ezért itt hamar felváltanak hármasba és engedve a sodródásnak széles íven jönnek ki.

Újabb egyenes 300 km/h-val, majd egy bal-jobb sikán, az Abbey és a Farm következik 140 km/h körüli tempóval a balkanyarban, 3. sebességi fokozatban. A rázóköveket használják és a jobboson (Bridge) már padlógázzal haladnak át, közben 4.-be váltva. A 13. kanyar 260 km/h fölötti, padlógázas és a pilóták utána igyekeznek minél közelebb kerülni a pálya jobb széléhez, a 14-es balkanyar miatt.

A 14. kanyar, a Priory előtt 6.-ból 5.-be váltanak vissza, a kanyartempó 200 km/h fölötti és egészen ráhajtanak a rázókőre. Utána még két lassú kanyar következik. A 15-ös (Brooklands) azért nehéz, mert az elején egyszerre kell fékezni és kanyarodni. Eközben 2. sebességi fokozatig váltanak vissza és 100 km/h körüli tempóra lassítanak – a kerékvetőből itt egészen nagy szeletet vágnak le. Ezután egy rövid gyorsítás jön 3. fokozatban, majd fék a hosszú, ostorszerű Luffield-kanyar előtt.

Ez egy 2.-ban, 110 km/h-val vehető jobbkanyar, ahol már a közepe előtt gázt adnak, de csak félig, ugyanis sokat fordul a pálya. A kijáratánál használják a rázókövet, néha még túl is mérik, majd az aszfaltcsík jobb szélére húzódnak a Woodcote-ban, szinte érintve a boxutcát a pályától elzáró szalagkorlátot, és máris a célegyenesben hasítanak padlógázzal.