Miközben a száguldó cirkusz mezőnye a Török Nagydíjra készül (Vettel rajtolhat az élről a délutáni futamon), az As és a Marca arról írt, hogy „a Formula-1 elsüllyed” és a csapatokat tömörítő szervezet, „a FOTA már egy új sorozat beindításán fáradozik”, mivel a tradicionális konstruktőrök úgy ítélik meg, hogy nincs esély kompromisszumos megoldásra, Max Mosley FIA-elnök ugyanis egyre inkább ragaszkodik a költségvetési limithez.

Fotó: Action Images
Vettel fogadja a gratulációt tegnapi teljesítménye után

Fotó: Action Images
Vettel fogadja a gratulációt tegnapi teljesítménye után
MINDENT A FORMULA–1-RŐL
„Mindkét pilótánk kiváló köröket produkált, elérve a célidőket. Sebastian ráadásul feltámadt az elvesztegetett péntek után. A Brawnok megint erősnek tűnnek, akárcsak a Ferrari és a Toyota: jó verseny lesz” – mondta az időmérő edzést követően Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, aki Vettel sikere mellett az ausztrál Mark Webber negyedik helyének is örülhetett.
Webbert a két Brwan-autó előzte meg. A második helyen végzett brit Jenson Button, és a harmadik brazil Rubens Barrichello is nehezebb autóval ment, mint az időmérőn leggyorsabb Vettel, amiből következik, hogy izgalmas versenyre van kilátás. Vettel egyébként pályafutása során eddig kétszer volt rajtelső, és mindkétszer versenyt is nyert az élről indulva.
Eközben spanyol lapok a Formula–1 széteséséről írnak.
Az As úgy tudja: a jövő évi bajnokságban nyolc csapat indulna, egyenként három versenyzővel, Monte-Carlo, Jerez, Indianapolis, Silverstone és Imola pedig máris jelezte érdeklődését.
A cikk szerzője még hozzáteszi, hogy olyan kiváló pilóták, mint a spanyol Fernando Alonso, a brit Lewis Hamilton vagy a finn Kimi Räikkönen támogatják a konstruktőröket.
A Formula-1-ben jelenleg szereplő csapatok valamennyien leadták a nevezésüket a következő idényre, de feltétellel.
A FOTA azt kérte az FIA-tól, hogy jövő péntekig dőljön el minden lényeges kérdés, leginkább úgy, hogy 2010-ben maradjanak érvényben az idei szabályok, s a Max Mosley által „megálmodott” 40 millió fontos költségvetési limitet csak alapos egyeztetések után vezessék be 2011-ben.
Mosley a héten azt üzente nekik, hogy ha nem felelnek meg a bevezetendő szabályok, csináljanak maguknak saját bajnokságot.
„Támogatókkal és tévétársaságokkal is folytatunk előzetes megbeszéléseket” – mondta Mosley üzenete után John Howett, a FOTA alelnöke, aki nem tagadta, hogy a BMW, a Ferrari, a McLaren, a Renault és a Toyota külön véd- és dacszövetséget kötött, de ragaszkodott ahhoz, hogy az FIA és a FOTA is folytassa a tárgyalásokat az F1 jövőjéről.
A 2010-es idényre a jelenlegiek mellett kilenc további alakulat is jelentkezett. Az indulók listája jövő pénteken válik véglegessé.
A futamot 14 órától élő szöveges tudósításunkból is nyomon követheti!
TÖRÖK NAGYDÍJ – EMLÉKEZTETŐ
| 1. Vettel | Red Bull-Renault | 1:27.330 | 1:27.016 | 1:28.316 |
| 2. Button | Brawn-Mercedes | 1:27.355 | 1:27.230 | 1:28.421 |
| 3. Barrichello | Brawn-Mercedes | 1:27.371 | 1:27.418 | 1:28.579 |
| 4. Webber | Red Bull-Renault | 1:27.466 | 1:27.416 | 1:28.613 |
| 5. Trulli | Toyota | 1:27.529 | 1:27.195 | 1:28.666 |
| 6. Räikkönen | Ferrari | 1:27.556 | 1:27.387 | 1:28.815 |
| 7. Massa | Ferrari | 1:27.508 | 1:27.349 | 1:28.858 |
| 8. Alonso | Renault | 1:27.988 | 1:27.473 | 1:29.075 |
| 9. Rosberg | Williams-Toyota | 1:27.517 | 1:27.418 | 1:29.191 |
| 10. Kubica | BMW | 1:27.788 | 1:27.455 | 1:29.357 |
| 11. Heidfeld | BMW | 1:27.795 | 1:27.521 | |
| 12. Nakadzsima | Williams-Toyota | 1:27.691 | 1:27.629 | |
| 13. Glock | Toyota | 1:28.160 | 1:27.795 | |
| 14. Kovalainen | McLaren-Mercedes | 1:28.199 | 1:28.207 | |
| 15. Sutil | Force India-Mercedes | 1:28.278 | 1:28.391 | |
| 16. Hamilton | McLaren-Mercedes | 1:28.318 | ||
| 17. Piquet | Renault | 1:28.582 | ||
| 18. Buemi | Toro Rosso-Ferrari | 1:28.708 | ||
| 19. Fisichella | Force India-Mercedes | 1:28.717 | ||
| 20. Bourdais | Toro Rosso-Ferrari | 1:28.918 |
AZ AUTÓK SÚLYA
| 1. Sebastian Vettel | Red Bull-Renault | 649.5 kg |
| 2. Jenson Button | Brawn-Mercedes | 655.5 |
| 3. Rubens Barrichello | Brawn-Mercedes | 652.5 |
| 4. Mark Webber | Red Bull-Renault | 656 |
| 5. Jarno Trulli | Toyota | 652 |
| 6. Kimi Räikkönen | Ferrari | 658 |
| 7. Felipe Massa | Ferrari | 654.0 |
| 8. Fernando Alonso | Renault | 644.5 |
| 9. Nico Rosberg | Williams-Toyota | 660 |
| 10. Robert Kubica | BMW Sauber | 664 |
| 11. Nick Heidfeld | BMW Sauber | 681.5 |
| 12. Nakadzsima Kazuki | Williams-Toyota | 680.4 |
| 13. Timo Glock | Toyota | 689 |
| 14. Heikki Kovalainen | McLaren-Mercedes | 665 |
| 15. Adrian Sutil | Force India-Mercedes | 668.5 |
| 16. Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 696.5 |
| 17. Nelson Piquet | Renault | 689.6 |
| 18. Sébastien Buemi | Toro Rosso-Ferrari | 686.5 |
| 19. Giancarlo Fisichella | Force India-Mercedes | 688.5 |
| 20. Sébastien Bourdais | Toro Rosso-Ferrari | 701 |
Legfrissebb hírek

F1 75: Vettel drámája és Hamilton felemelkedése a Német Nagydíjon
F1
2025.08.25. 16:39

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon
F1
2025.08.24. 10:57

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt
F1
2025.08.22. 13:46

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban
F1
2025.08.17. 11:48

Vettel: A gyermekeim azt mondták, hogy már nem versenyezhetek
F1
2025.04.30. 10:43
Ezek is érdekelhetik


