„Vezethetetlen volt az autóm a végén” – mondja Timo Glock

M.G. M.G.M.G. M.G.
Vágólapra másolva!
2008.11.03. 09:50
Minden idők talán legelképesztőbb és legizgalmasabb hajrája után nyerte meg Interlagosban a 2008-as egyéni Formula–1-es világbajnokságot Lewis Hamilton, és ő maga sem tagadta, hogy ehhez bizony az égiek segítségére is szüksége volt… A McLaren nem éppen szerencsés taktikával gyakorlatilag végig a „határon” tartotta első számú pilótáját, és az utolsó körök káoszában ez majdnem az angol vb-címébe került. Az őrült finisben a mellékszereplőkből főszereplők lettek: Kubica „partizánakciója” kizökkentette Hamiltont, a remekül versenyző Vettel majdnem tálcán nyújtotta Massának a végső győzelmet, a végén pedig Timo Glock Toyotájának lelassulása döntött. Nézzük, hogyan emlékeznek vissza Interlagosra a „királycsinálók”!

AZ INTERLAGOSI HAJRÁ

AZ INTERLAGOSI HAJRÁ


FUTAMRÓL FUTAMRA 2008

Amíg a hajrában le nem szakadt az eső Interlagosra, minden viszonylag simának tűnt. Felipe Massa és Lewis Hamilton is hozta, amit hoznia kellett (első és ötödik hely), majd jött a zápor, és hirtelen eluralkodott a totális káosz. A gyenge futamot maga mögött tudó, már lekörözött Robert Kubica úgy döntött, visszaveszi a körét – s „partizánakciója” kizökkentette a ritmusból Hamiltont, akit faképnél hagyott a remekül versenyző Vettel.

A FORMULA–1 EDDIGI VILÁGBAJNOKAI

Mivel a McLaren pilótájának tulajdonképpen esélye sem volt visszaelőzni a Toro Rossót, már legfeljebb csak az égiekben bízhatott, és azok meg is segítették. Massa, a Ferrari, no meg a lelátói tömeg már ünnepelt, amikor a szerencsejátékot játszó, száraz gumikkal haladó Timo Glock teljesen lelassuló Toyotája mellett Vettel és Hamilton is elment alig valamivel a cél előtt, ezzel pedig az ötödik helyét visszaszerző angol lett minden idők legfiatalabb Formula–1-es világbajnoka. Nézzük, mit mondanak a vb-címért folytatott drámai küzdelem „döntőbírái” az utolsó körökről!

GALÉRIA

„Folyamatosan esett, én meg száraz gumikon maradtam kint, és az utolsó körre ez be is tett nekem… Megpróbáltam mindent, de az autó gyakorlatilag már vezethetetlen volt. Az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam, az volt, hogy a pályán tartsam. Nagyon közel voltam a 4. helyhez, így csalódott vagyok” – nyilatkozta Timo Glock, aki egy, a ferrarisok körében végzett közvélemény-kutatáson biztos nem nyert volna népszerűségi versenyt…

„Alaptalan vád, hogy szándékosan engedtem volna el Hamiltont. Esélyem sem volt az ellenállásra, már az nagy feladatnak számított, hogy a pályán maradjak” – tette hozzá a német pilóta.

A pontverseny harmadik helyéről lemaradó Kubica alaposan megkavarta az állóvizet Hamilton körül, de a zűrzavarból aztán ő maga nem sok hasznot húzott azzal, hogy visszavette a körét.

TÍZ MÁSODPERCET KAPTAK A TOYOTÁK

Az utolsó körre teljesen vezethetetlenné vált mindkét, száraz gumikon haladó Toyota, és ezt a köridők is jól alátámasztják. Míg a mezőny nagy része 1:24-1:33 közti időket autózott, Timo Glock 1:44.731-es, Jarno Trulli 1:44.800-as időt ment. A szerencsejáték következtében végül mindketten pontot szereztek, no meg infarktusközeli állapotot idéztek elő a Hamilton- és Massa-tábornak…
„Nem éppen szerencsés, hogy a végén maradtam le a világbajnoki dobogóról. Túl sokat hibáztunk a hétvégén, vasárnap meg száraz gumikkal indultam, mert rossz előrejelzést kaptunk. A végén már csak nyomtam a gázt, hogy minél előrébb legyek, de már túl késő volt. Gratulálok a Ferrarinak és Lewis Hamiltonnak is” – mondta.

Az újfent remekül szereplő, végül a negyedik helyen záró Sebastian Vettel azt állítja, meg sem fordult a fejében, hogy kulcsszerepet játszik a világbajnoki cím eldöntésében.

„Nehéz és kaotikus futam volt, fantasztikus befejezéssel. Nem követtem el egy hibát sem, és megérdemelt ez a jó helyezés. Alighanem én élveztem a legjobban az egészet, nagyszerű érzés volt Massa, Alonso és Hamilton ellen versenyezni” – mondta a fiatal német, aki ha így folytatja, előbb-utóbb egy jó autóval maga is beszállhat a vb-címért zajló harcba.

„A végén csak arra figyeltem, hogy a pályán maradjak. Lövésem sem volt a helyezésemről, aki előttem haladt, azt megpróbáltam megelőzni a pocsék látási viszonyok mellett. Hamilton sem volt kivétel, megkíséreltem kihasználni a lehetőséget, és sikerült. Timót az utolsó kanyarban hagytuk ott, jól láthatóan alig bírt menni a száraz gumikkal. Fogalmam sem volt arról, hogy döntően befolyásolhatom a vb-címért folyó küzdelmet” – emlékezett vissza az utolsó körökre Vettel.

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

PILÓTÁK
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 98
2. Felipe Massa Ferrari 97
3. Kimi Räikkönen Ferrari 75
4. Robert Kubica BMW 75
5. Fernando Alonso Renault 61
6. Nick Heidfeld BMW 60
7. Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 53
8. Sebastian Vettel Toro Rosso-Ferrari 35
9. Jarno Trulli Toyota 31
10. Timo Glock Toyota 25
11. Mark Webber Red Bull-Renault 21
12. Nelsinho Piquet Renault 19
13. Nico Rosberg Williams-Toyota 17
14. Rubens Barrichello Honda 11
15. Nakadzsima Kazuki Williams-Toyota 9
16. David Coulthard Red Bull-Renault 8
17. Sébastien Bourdais Toro Rosso-Ferrari 4
18. Jenson Button Honda 3
19. Giancarlo Fisichella Force India 0
20. Adrian Sutil Force India 0
21. Szato Takuma Super Aguri 0
22. Anthony Davidson Super Aguri 0

KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 172
2. McLaren-Mercedes 151
3. BMW Sauber 135
4. Renault 80
5. Toyota 56
6. Toro Rosso-Ferrari 39
7. Red Bull-Renault 29
8. Williams-Toyota 26
9. Honda 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik