A Ferrari továbbra sem állít fel sorrendet a versenyzői között: Felipe Massa és Kimi Räikkönen továbbra is szabadon csatázhat az 58. Formula-1-es világbajnokság megnyeréséért. Ezt Jean Todt, a maranellóiak vezérigazgatója jelentette ki.

Reuters
Annyira egyforma teljesítményt nyújt Felipe Massa (elöl) és Kimi Räikkönen, hogy a csapat egyiküket sem részesíti előnyben

Reuters
Annyira egyforma teljesítményt nyújt Felipe Massa (elöl) és Kimi Räikkönen, hogy a csapat egyiküket sem részesíti előnyben
A brazil és a finn klasszist egy pont választja el: Massa (69 pont) a harmadik, míg Räikkönen (68) a negyedik helyen áll az összetett versenyben. Vezet Lewis Hamilton (84), mögötte a kétszeres világbajnok Fernando Alonso (79) a második.
„Fel sem merül a sorrend felállítása – kezdte nyilatkozatát Jean Todt, majd így folytatta: - Ez elfogadhatatlan lenne két olyan versenyző esetében, mint Felipe és Kimi. Mindketten remek munkát végeztek az eddigi tizenkét futamon, csak egy pont választja el kettejüket.”
A korábbi csapatfőnök szerint a Ferrari néhány hibája és nem a két pilóta okolható azért, hogy a McLaren-Mercedes kettőse vezeti a pontversenyt.
„Persze vétettek kisebb hibákat a versenyzőink, de ez teljesen normális. Valamennyien emberek vagyunk. Jelenleg nem is tervezzük, hogy bármilyen stratégiát kidolgozzunk egyikük támogatására” – szögezte le a Ferrari vezérigazgatója.
A száguldó cirkuszban idén még öt futamot rendeznek, a jövő hétvégén a maranellóiak hazai versenye, a monzai Autodromo Nazionalén sorra kerülő Olasz Nagydíjon gyarapíthatják pontjaikat a pilóták. A papírforma Ferrari-diadalmenetet ígér, de a technikai sportokban bármi előfordulhat.
„Minden kérdés nyitott a Formula-1-ben. Nagyon kemény csata várható, de korábban sem volt egyszerű a dolgunk. Ugyanazt mondhatom, mint mindig, most is a tőlünk telhető maximumra törekszünk. Mindent megteszünk a sikerért a világbajnokság befejezéséig. Hiszek abban, hogy még jobbak lehetünk, mint Törökországban” – zárta mondandóját Jean Todt.
A konstruktőrök között a vasárnapi kettős siker révén tizenegy pontra csökkent a Ferrari hátránya, de ez szeptemberben 26-ra növekedhet, ha a McLaren visszakapja azt a 15 pontot, amelyet a Nemzetközi Automobil-szövetség első fokon elvett Fernando Alonso magyarországi sportszerűtlensége miatt.
RAJT A TÖRÖK NAGYDÍJON
A TÖRÖK NAGYDÍJ BEFUTÓJA
Legfrissebb hírek

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
F1
2025.08.10. 15:33

F1: Todt szerint Schumacher a legjobb kezekben van
F1
2022.08.31. 11:50

F1: tartományi kitüntetést kapott Michael Schumacher
F1
2022.07.20. 15:57
Ezek is érdekelhetik



