A harmadik szabadedzésen is a finn Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
2007.07.21. 12:39
A Formula-1-s sorozat 2007-s idényének 10. futamán, az Európai Nagydíj harmadik szabadedzésén a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve a McLAren két versenyzőjét, Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót. Negyediknek a lengyel Robert Kubica jött be a címvédő spanyollal azonos idővel, ötödik Felipe Massa.
A második szabadedzést követően a harmadikon sem volt gyorsabb rivális Kimi Räikkönennél
Reuters
A második szabadedzést követően a harmadikon sem volt gyorsabb rivális Kimi Räikkönennél
A második szabadedzést követően a harmadikon sem volt gyorsabb rivális Kimi Räikkönennél
Reuters
A második szabadedzést követően a harmadikon sem volt gyorsabb rivális Kimi Räikkönennél

A finn kiválóan szerepel eddig a Nürburgringen, ám a versenyre is tartogatnia kell valamit ebből a jó formából. Räikkönen pénteken, az első szabadedzésen még Hamilton mögé szorult a második helyre, ám délután a második gyakorláson már nem volt nála gyorsabb pilóta a mezőnyben.

Akkor Räikkönen 1:33.339 perccel bizonyult a legjobbnak, maga mögé utasítva Hamiltont és csapattársát, a szintén Ferrari alkalmazásában álló Massát.

Az első edzésen harmadik, címvédő spanyol Alonso akkor leszorult a képzeletbeli dobogóról, ahová most visszakapaszkodott.

A BMW két pilótája remekül szerepelt az első szabadedzésen - délután viszont kicsit visszafogottabb teljesítményt nyújtottak, és megbújtak a középmezőnyben – Nick Heidfeld és Robert Kubica is maga mögé utasította Massát.

Szombat délelőtt ez már egyedül csak a lengyel versenyzőnek sikerült, ám amelyik rivális a két nagycsapat, a McLaren és a Ferrari két-két pilótája közül bárkit is le tud hagyni, az minden dicséretet megérdemel.

Továbbra is szenved viszont a konstruktőröknél címvédőnek számító Renault, Giancarlo Fisichella a 16., míg Heikki Kovalainen a 18. helyen zárt. A két Renault-pilóta közül még gyorsabb olasz majd’ két másodperccel marad el Räikkönen idejétől.

A két pénteki szabadedzés közül az első bizonyult gyorsabbnak, azt Hamilton 1:32.515 perccel nyerte és négyen mentek 1:33 alá.

Ezúttal a mezőnyből ketten, a győztes Räikkönen és Hamilton már 1:32 alá is tudott menni és a holtversenyben harmadik-negyedik Alonso-Kubica páros is nagyon ott van a határon. És a 14 Scott Speed is 1:33-nál gyorsabb volt.

A többiekhez képest feltűnően keveset volt ki a pályán a két McLaren, akik az átlagnak körülbelül csupán a kétharmadát autózták.

EURÓPAI NAGYDÍJ, A VB-SOROZAT 10. FUTAMA (NÜRBURGRING)

EURÓPAI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS:
1. K. Räikkönen finn Ferrari 1:31.396 18
2. L. Hamilton brit McLaren 1:31.627 12
3. F. Alonso spanyol McLaren 1:32.039 11
4. R. Kubica lengyel BMW 1:32.039 18
5. F. Massa brazil Ferrari 1:32.217 18
6. N. Rosberg német Williams 1:32.344 16
7. N. Heidfeld német BMW 1:32.581 20
8. M. Webber ausztrál Red Bull 1:32.632 16
9. D. Coulthard brit Red Bull 1:32.679 18
10. R. Schumacher német Toyota 1:32.788 21
11. V. Liuzzi olasz Scuderia Toro Rosso 1:32.841 20
12. J. Button brit Honda 1:32.869 18
13. J. Trulli olasz Toyota 1:32.936 20
14. S. Speed amerikai Scuderia Toro Rosso 1:32.974 14
15. A. Wurz osztrák Williams 1:33.154 16
16. G. Fisichella olasz Renault 1:33.214 17
17. R. Barrichello brazil Honda 1:33.229 19
18. H. Kovalainen finn Renault 1:33.484 13
19. A. Davidson brit Super Aguri 1:33.792 20
20. T. Sato japán Super Aguri 1:33.945 19
21. A. Sutil német Spyker F1 1:34.423 20
22. M. Winkelhock német Spyker F1 1:36.090 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik