Kubica nyugodtan készül a szezonra

Vágólapra másolva!
2007.01.31. 14:08
Robert Kubica nyugodtan és bizakodva várja az 58. Formula-1-es világbajnokság márciusi, ausztráliai rajtját, s elmondása szerint a felkészülés során szinte mindent úgy tett, mint egy évvel ezelőtt. A BMW-Sauber lengyel versenyzője külön figyelmet fordított erőnlétére, mert tudja, hosszú és fárasztó szezon vár rá az autósport elitkategóriájában.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
„Felkészülésem megegyezett a tavalyival. Rengeteget dolgoztam a jó kondíciómért, mert ezt kívánja a hosszú idény. Persze egy évvel ezelőtt ugyanígy tettem, így különösebb meglepetés nem történt” – árulta el a krakkói fiatalember az egyik varsói napilapnak.

Tizenkét hónappal ezelőtt Robert Kubica még „csak” tesztpilótaként várta a Formula-1-es világbajnokságot, a BMW-Saubernél azonban már akkor is nagy reményeket tápláltak. A lengyel tehetség a pénteki tesztelések során többször is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, számos alkalommal végzett az első helyen. Az 1997-ben világbajnok Jacques Villeneuve a Magyar Nagydíj előtt váratlanul (?) sérültet jelentett, így az addigi 3. számú versenyző a Hungaroringen rendezett futamon végre élesben is bemutatkozhatott az F-1-es világnak.

„Ezen a télen nyugodtabb voltam, mint egy évvel ezelőtt. 2006-ban még minden új volt számomra a Formula-1-ben, de most már más a helyzet. Pozícióm megerősödött a csapaton belül, s úgy vélem, a hangulat is kiváló a BMW-nél. Jól ismerjük egymást, ez pedig növeli az én önbizalmamat is” – zárta mondandóját Nick Heidfeld csapattársa.

Robert Kubica élete harmadik versenyén, a monzai Autodromo Nazionalén a harmadik helyen ért célba, s ezzel hirtelen nemzeti hőssé vált Lengyelországban. Népszerűsége azóta is növekszik, s az F1- szakértői is érdeklődéssel várják, mire lesz képes pályafutása első teljes szezonjában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik