F1: Monzában is Kubica versenyez Räikkönen helyett

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 19:35
null
Robert Kubica (Fotó: AFP)
A péntektől vasárnapig tartó Formula–1-es Olasz Nagydíjon is a lengyel Robert Kubica versenyez az Alfa Romeo egyik autójával a koronavírusos megfertőződés miatt karanténban lévő finn Kimi Räikkönen helyett.

A svájci székhelyű csapat szerdai bejelentése szerint a 2007-ben világbajnok, és a mostani idény végén visszavonuló 41 esztendős Räikkönen továbbra is elszigeteltségben van az otthonában, ezért nem állhat rajthoz Monzában.

A 36 éves Kubica múlt vasárnap 15. lett a Holland Nagydíjon, egy hellyel lemaradva olasz csapattársa, Antonio Giovinazzi mögött.

„Remélem, Kimi teljesen felépül, és hamarosan visszatérhet” – mondta a lengyel pilóta. Hozzátette, elégedett azzal, amit múlt vasárnap elért, és már nagyon várja, hogy Monzában versenyezhessen, ahol 2006-ban pályafutása első dobogós helyezését ünnepelhette.

„A zandvoortitól eltérően ez egy olyan pálya, amelyet jól ismerek, és ez sokat segít, különösen azért, mert a sprintfutam miatt kevés gyakorlásra lesz lehetőségünk” – nyilatkozta.

 

Legfrissebb hírek

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
14 órája

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
2025.03.27. 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
2025.03.27. 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
2025.03.27. 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
2025.03.27. 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07
Ezek is érdekelhetik