F1: Russell a Mercedesben; rózsaszínbe borul az Alpine – kezdődik a tesztidény

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.02.22. 17:46
null
Russell vezetheti először a 2022-es Mercedest (Fotó: Twitter/MercedesAMGF1)
Szerdán a Circuit de Catalunyán veszi kezdetét a 2022-es Formula–1-es idényt megelőző első teszt, melynek keretein belül George Russell a Mercedesben, Valtteri Bottas az Alfa Romeóban, Alexander Albon a Williamsben, míg Csou Kuan-jü a királykategóriában debütál. Rajtuk kívül visszatér a tavalyi év két főszereplője, Max Verstappen és Lewis Hamilton is, illetve pályára gurul a rózsaszín Alpine és a tesztfestést használó Alfa Romeo.

 

Noha az Alfa Romeo 2022-es autójáról még nem hullt le a lepel, és vasárnapig nem is mutatkozik meg végleges formájában, szerdán hivatalosan is kezdetét veszi a tesztidény a Circuit de Catalunyán, ahol a csapatok és a versenyzők először próbálhatják ki éles körülmények között az új éra versenygépeit.

Ami a mezőnyt illeti, a nagy szabályváltoztatások előtt összesen három istálló pilótafelállása változott meg: a Mercedesnél George Russell kapta meg a lehetőséget Lewis Hamilton oldalán, a fiatal brit helyére Alexander Albon érkezett a Williamshez, míg az „ezüstnyilaktól" távozó Valtteri Bottas az első háromnapos gyakorláson még a tesztfestést használó Alfa Romeóhoz igazolt.

A finn csapattársa Csou Kuan-jü lesz, Kína első versenyzője az egyetlen újonc a rajtrácson ebben az évben.

Ami a teszt menetét illeti, reggel 9 órakor vált zöldre a bokszutca végi lámpa, és az alakulatok egészen 13 óráig gyűjthetik a kilométereket. Ezután hatvanperces ebédszünet következik, majd 14 órától egészen 18 óráig folytatódhat a körözés.

A Pirelli harminc szett száraz, valamint három-három szett köztes és teljes esőgumit fog a gárdák rendelkezésére bocsátani a három nap során, melynek végén egy gumitesztet is lebonyolít: a Circuit de Catalunyát mesterséges módon fogják fellocsolni, hogy az olasz gumiszállító adatokat szerezhessen az esős pályára alkalmas abroncsokról.

Ha viszont valamelyik nap leszakad az ég, és legalább egy négyórás etap erejéig vizes lesz az aszfaltcsík, akkor a péntek délutáni teszt elmarad.

Ami az eddig ismert tesztbeosztást illeti, a címvédő gárdánál nem a hétszeres világbajnok Hamilton, hanem az újonnan érkező Russell vezetheti először az idén újra a hagyományos ezüstfényezést kapó W13-ast.

A németekhez hasonlóan az Aston Martin, a Williams és az Alfa Romeo is megosztja a munkát versenyzői között, utóbbi ráadásul a tesztpilótának is lehetőséget biztosít, Robert Kubica próbálhatja ki a C42-est.

A Red Bull és az AlphaTauri eközben egy-egy teljes napot is ad pilótáinak: szerdán a bajnoki címvédő, Max Verstappen, illetve Cunoda Juki ülhet volán mögé.

Arról, hogy miként alakul az első háromnapos gyakorlás, a Nemzeti Sport Online valamennyi napon jelentkező élő, szöveges tudósításából értesülhetnek.

AZ ELSŐ IDÉNY ELŐTTI TESZT, BARCELONA
CSAPAT
FEBRUÁR 23.FEBRUÁR 24.FEBRUÁR 25.
MERCEDES George Russell, Lewis Hamilton??
??
RED BULL-HONDA
Max VerstappenSergio PérezMax Verstappen, Sergio Pérez
MCLAREN-MERCEDES ??
??
??
ASTON MARTIN-MERCEDES
Sebastian Vettel, Lance Stroll
Lance Stroll, Sebastian Vettel
Sebastian Vettel, Lance Stroll
ALPINE??
??
??
FERRARI??
??
??
ALPHATAURI-HONDA
Cunoda Juki
Pierre GaslyPierre Gasly, Cunoda Juki
ALFA ROMEO-FERRARI Robert Kubica, Valtteri BottasValtteri Bottas, Csou Kuan-jüCsou Kuan-jü, Valtteri Bottas
HAAS-FERRARINyikita Mazepin, Mick SchumacherMick Schumacher, Nyikita MazepinNyikita Mazepin, Mick Schumacher
WILLIAMS-MERCEDES
Nicholas Latifi, Alexander Albon
Alexander Albon, Nicholas Latifi
Nicholas Latifi, Alexander Albon

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
Tegnap, 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
Tegnap, 8:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40

„Norris unalmas versenyt nyert” – lapszemle a Monacói Nagydíj után

F1
2025.05.26. 11:33
Ezek is érdekelhetik