A Renault címvédésre törekszik, nincs szó „átmeneti évről”

Vágólapra másolva!
2007.01.24. 15:37
Címkék
A legutóbbi két szezonban mindent megnyerő Renault idén is meg akarja őrizni pozícióját a Formula-1 világában, noha jelentős érvágásnak számít Fernando Alonso távozása. A francia istálló idei terveiről Alan Dassas, az F-1-es csapat elnöke beszélt a szerdán Amszterdamban megrendezett autóbemutatón.
www.autosport.com
www.autosport.com

„A 2005-ös és 2006-os duplázás révén a Renault jelentős erőnek számít a Formula-1-ben. A sikerek a csapat kiválóságának bizonyítékai, ezt a szintet minden területen el akarjuk érni” – jelentette ki Dassas.

A csapat nem csak a kétszeres világbajnokot veszítette el, hanem módosult a támogatók köre is. Ennek egyik példáját jelenti az idei F-1-es autó, amelynek külseje alaposan eltér az eddig megszokott színkombinációtól.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
„A változások ellenére nem módosultak a céljaink, azt várjuk a versenyzőktől és a technikai személyzettől, hogy a 2007-es szezonra is világbajnoki esélyest faragjon a Renault-ból” – tette hozzá az istálló elnöke.

Flavio Briatore csapatfőnök véleménye hasonló, elmondása szerint szó sem lehet arról, hogy átmeneti évként kezeljék az 58. Formula-1-es világbajnokságot.

„Mindig azt vallottuk, hogy a csapat a legfontosabb, lelkesedésének és elszántságának köszönhetjük a sikereket. Most fantasztikus lehetőségünk nyílik arra, hogy ezt be is bizonyítsuk. Nagy változások történtek a Formula-1 világában, ezek a Renault mellett a többi csapatot is érintik. Bízunk választottjainkban, biztosak vagyunk abban, hogy velük is növelhetjük a sikereink számát” – mondta az olasz csapatvezető.

A McLarenhez szerződött Alonso helyére a sokra hivatott finn Heikki Kovalainen került, társa a tapasztalt Giancarlo Fisichella lesz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik